Nagyvilág

2012.09.20. 15:37

Egy lengyel pap beteges játékra kényszerítette az új diákokat

Undorító! Az első évesek beavatásaként tejszínhabot nyalatott velük a térdéről. A meglepő az egészben, hogy a szülők nem ítélik el ezért.

Undorító! Az első évesek beavatásaként tejszínhabot nyalatott velük a térdéről. A meglepő az egészben, hogy a szülők nem ítélik el ezért.A rendőrség is vizsgálódik az ügyben, de a pap azzal védekezik, hogy az efféle beavatási szertartások teljesen normálisak minden iskolában. A lengyel kormány is elítéli a cselekedetét. A meglepő fordulat viszont, hogy a gyerekek és azok szülei kiállnak mellette és szerintük nincs ebben semmi elítélendő.

A képeken is az látszik, hogy fiatal, 13 éves lányoknak kell a pap térdéről a tejszínhabot lenyalni. Ilyen csínyek és beavatási szertartások valóban léteznek, de ezeket többnyire a diákok egymás között teszik és nem felnőtt tanár hatására. A képeket bírálók szerint ez már túlmegy a tanár-diák fizikai kontaktus határain és bizony szexuális töltete is van.

A képeket azóta az iskola weboldaláról eltávolították és a pap most nem győz elnézést kérni. Legutóbbi közleményében azt mondta, hogy senki sem kényszerítette arra, hogy megtegye. A fotók alapján azonban a helyi hatóság eljárást indított ellene, de illetékesek szerint bírói ítélet nem valószínű, hogy fog születni az ügyben. Inkább csak erkölcsileg fogják elmarasztalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!