Nagyvilág

2009.08.10. 10:06

Életveszélyben Natascha Kampusch?

<p>Ism&#233;t c&#237;mlapra ker&#252;lt Ausztri&#225;ban<br /> Natascha Kampusch, akit nyolc &#233;vig tartott fogva<br /> &#233;s moleszt&#225;lt egy f&#233;rfi.</p>

Az Österreich címû lap

hétfõi számában

arról, ír, hogy a fiatal nõ

akár életveszélyben is lehet.

Johann Rzeszut, aki tagja az

üggyel foglalkozó nyomozói

csoportnak, azt írta a lapnak küldött

levelében, hogy "jelenleg attól tartok a

leginkább, hogy oylan címlappal

találkozom amin az áll: Natascha

Kampuscht holtan találták vagy,

hogy Halálos balesetet szenvedett

Natascha Kampusch." Rzeszut

félelmét egyébként a

csoport vezetõje is osztja.

 

Ludwig Adamovich hétfõn

azt mondta az újságnak, hogy

"Nataschának végre

beszélnie kell." A két szakember pedig

azért tart a lány

meggyilkolásától vagy

váratlan halálától, mert

szerintük "kevéssé

valószínû", hogy

Nataschát Wolfgang

Prikopil egyedül rabolta volna

el. A nyomozók szerint végsõ

esetben a tettestárs meg is ölheti

Nataschát, ha a lány

úgy döntene elmondja a teljes

igazságot elrablásáról. Az

egykori fogoly azonban eddig csak arról

beszélt, hogy Prikopil

egyedül rabolta el és tartotta õt

fogva.

Ausztriában azért vették

elõ ismét a Kampusch

aktát, mert új

információkat szerzett a

rendõrség. Állítólag

a saját lányát pincébe

záró, molesztáló és

neki gyermekeket nemzõ Josef Fritzl

ügyében folytatott nyomozás

során bukkantak föl újabb adatok,

amelyek szerint Prikopilnak volt egy

segítõje. Ezt támasztja alá

egy másik vallomás is, amelyet egy

nõ tett, aki 1988-ban 12 évesen

látta Natascha

elrablását. Az asszony szerint

Prikopil nem volt egyedül a

furgonban.

2006.augusztusában került elõ

Natascha Kampusch, aki iskolába

menet tûnt el 1998-ban. Az akkor 10 éves

kislányt Ausztriában és

Magyarországon is keresték. Mint

kiderült: eltünése óta egy

kelet-ausztriai ház pincéjében

élt, ahol egy férfi tartotta fogva.. Egy

gyerek szemtanú látta, amint egy

kisbusszal elrabolták.. Natascha 8 évnyi

fogság után megszökött

fogvatartója házából,

amikor a férfi nem figyelt oda. A lány

elrablója öngyilkos lett ezután, egy

vonat alá ugrott Bécs

Leopoldstadt városrészében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!