Nagyvilág

2008.09.15. 06:12

Elsüllyedt egy komp Törökországban

<p>100 utassal és 70 teherautóval a fedélzetén elsüllyedt egy komp Törökországban vasárnap éjszaka.</p>

A szerencsétlenség a Márvány-tenger egyik északnyugati kikötővárosa, Bandirma partjai előtt történt. Az Anatolia török hírügynökség szerint a tragédiának legkevesebb egy halálos áldozata van, 70 embert sikerült kimenekíteni a vízből, körülbelül 30-at pedig továbbra is keresnek. A mentőcsapatok búvárokkal és helyi halászok segítségével kutatnak a túlélők után. Félő, hogy több teherutó sofőrje is járművében aludt, amikor a kompot (helyi idő szerint vasárnap 23 óra 30 körül) elnyelte a víz.

A BBC információi szerint a komp személyzetének tagjai közül 30-an, vagyis szinte mindannyian túlélték a tragédiát. Egyikük, Melih Erim az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: "Óriási volt a pánik, senki nem volt képes segíteni másnak ... olyan volt az egész, mint a Titanic tragédiája."

Az elsüllyedt hajó kapitánya a török CNN-nek azt mondta: lehetséges, hogy a rosszul elosztott rakomány okozta a komp szerencsétlenségét. Más török médiumok ezalatt arról adtak hírt: az is elképzelhető, hogy a kompot túlterhelték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!