Nagyvilág

2008.07.03. 19:16

Halottak szemét vágta ki, hogy segítsen

<p>Nemes szándékkal vágta ki egy halottasház dolgozója az elhunytak, többnyire hajléktalanok szemét éveken keresztül, Oroszország egyik autonóm körzetében.</p>

Óriási botrány tört ki Khanty-Manszijszkban, Oroszország egyik autonóm körzetében, amikor kiderült, hogy a helyi halottasházban valaki kivágja az elhunytak szemét.

A szemgolyókat egy gyermekkórháznak juttatta el transzplantációs célra.
A történtekre akkor derült fény, amikor egy elhunyt férfi nővére elvitte testvére holttestét, és észrevette, hogy a szemeit eltávolították, ezért rögtön értesítette a rendőrséget. A rendőrség azonban nem indított nyomozást az ügyben. Csak 18 hónappal később, amikor egy másik nő is hasonló esetről számolt be levélben, kezdték el vizsgálni az ügyet.

Kiderült, hogy 94-en voltak érintettek a hotltestek megcsonkításában. Még a temetés előtt a szemhéjukat bevarrták vagy valamilyen anyaggal takarták el, a szemgolyó helyére pedig viaszgolyót tettek. Sokáig senki nem vett észre semmi különöset, mert a „donorok” általában hajléktalanok voltak, akiket senki sem akart eltemetni. Bár halottak szemének a kivétele önmagában nem bűncselekmény, ehhez a tevékenységhez hivatalos engedélyre van szükség.

Forrás: Borsonline

Nagyvilági hírek
· Baleset, bűnügy
· Bizarr kórházi felvételek A legbizarrabb dolgok, amiket kórházban láttam 2008.07.03.
· Buldózer taposott el egy buszt Buldózer taposott el egy buszt 2008.07.03.
· Nővé alakul a férfi  Nővé alakul a férfi 2008.07.02.
·
Extrém csónakázás
· Lángra kapott a kislány Shannon Davis 2008. 06. 30.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!