Nagyerdő hírei

2019.02.09. 18:30

Bringások télűző tekerése Debrecenben

Debrecen - A Békás-tótól indult el szombat délután az I. Bicajos Farsang sokasága.

Debrecen - A Békás-tótól indult el szombat délután az I. Bicajos Farsang sokasága.

A farsangolók közül ki-ki magát vagy kétkerekűjét öltöztette jelmezbe. Barna Erzsébet szervezőt a rendezvényről kérdeztük. – Ezt a programot Erdélyi Zsolttal, a Bicajos.com vezetőjével együtt találtuk ki azzal a céllal, hogy hivatalosan is megnyissuk a kerékpárszezont. Laza, fiatalos, lendületes, vicces programot szerettünk volna létrehozni. A Nagyerdőről indult a felvonulás, az érkezési pont pedig egy belvárosi kávézó volt, mivel mindenképp szerettünk volna egy közösségi teret célállomásként. A jelmezes felvonulás nagyon népszerű volt, csakúgy, mint a kocsmakvízjátékunk, nagyon jó hangulatú, háromfordulós műveltségi vetélkedő volt. A bicajos farsang filmvetítéssel zárult: a Hegyek pokla kerékpáros témájú kultuszfilmet tekintettük meg a kávézóban.

Fotó: Kiss Annamarie

Összesen húsz főt számlált a kétkerekes felvonulásunk. Jövőre is mindenképp megszervezzük a bicajos farsangot, remélhetőleg egyre többen csatlakoznak majd hozzánk. Erre az évre több biciklis megmozdulást is tervezünk nemcsak a debreceni, hanem a vidéki bringások számára is – mondta Barna Erzsébet, a Navigátor Debreceni Túraklub vezetője.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!