Az igazi siker

Még nincs ám vége az Európa-bajnokságnak, csak egyes csapatok számára már befejeződött. De még nem komplett a négyes döntő mezőnye, és arról még sejtelmünk sincs, hogy melyik válogatott csapatkapitánya emeli majd magasba a trófeát. De a Nagy Játék halad a maga útján, ahogy annak lenni kell. Örömökkel, drámákkal, sikerekkel, kudarcokkal. Réti János írása.

Nem is tudom, hogy leszünk meg meccsek nélkül, amikor véget ér. Én már azon se csodálkoznék, ha az UEFA már azon munkálkodna, hogy majdan létre hozza a 48, vagy a 96 csapatos tornákat, hogy az „isten adta” népnek folyamatosan meglegyen a betevő focija! A mi gyermekkorunkban, még tévé nem lévén, rádión hallgattuk a meccseket, és Szepesi közvetítéséből éltük végig, hogy 1954-ben elbuktuk a világbajnoki döntőt. Bele voltunk betegedve… Ma már látunk, hallunk, kivetítünk, és van minden, ami elképzelhető izgalmaink fokozására. Eddigre nekünk is véget ért az Eb, oly sok évtizednyi szünet után, és a csapat hazajött, a közvélemény meg ünnepli és ünnepelni is fogja. Meg is érdemlik, mert kis országunkból újra egységes haza született: van egy nemzetközi szinten is eladható válogatottunk és ebből következő nemzeti egység is. A mi időnkben dúlt a gombfoci, de magyar válogatott nem lehetett egyikünk csapata sem, mert, hogy vette volna ki magát, hogy a magyar csapat kikap? Hát ne kaphasson ki, ne legyen egyik botkezű se Magyarország! Aztán később úgy fociztunk a grundon, meg az iskolaudvarban, hogy a játszók felvették kedvenc játékosuk nevét, a való életből, de magyar csapat akkor sem volt! Természetesen mindegyikünk az általa vélt legnagyobb sztár nevét akarta felvenni, hogy a találkozó rövidke idejére ő lehessen Albert, Göröcs vagy Czibor. Nehéz volt választani, hogy ki kivel azonosuljon. Én voltam Kovalik, Csordás kétszer is, meg Bundzsák talán egyszer. Most, hogy itthon vannak a fiaink, folyik az ünneplés, kitüntetéseket, díszpolgári címeket adnak nekik. Ők ezért hálából elmennek egykori iskolájukba, és a srácok ismét kezdenek neveket felvenni magukra, amikor lejátsszák a grundvilágbajnokságokat. Persze a népszerűség rangsorol a nevek választásánál. A napokban egy rádiós magazinműsorban valamelyik egyházi szervezésű vidéki táborból szólt a riport. A fiúk épp focizni készültek a háttérben, a nevek elosztásánál tartott a dolog. A nevelő egyszer csak feljebb emelte a hangját, hogy legyen végre valamilyen rend, alakuljon a dolog. Azt mondta: „értsétek meg már végre, hogy mindenki nem lehet Dzsudzsák! Ennél nagyobb kitüntetést, elismerést aligha kaphat játékos!

- Réti János -