Meghalt Howard Marks, a “minden idők legrafináltabb drogbárójából” lett író

London – Hetvenéves korában meghalt Howard Marks, akit “minden idők legrafináltabb drogbárójaként” jellemzett a brit Daily Mail című lap és, akinek önéletrajzi könyve világszerte hatalmas sikert aratott.

A hivatalos közlemény szerint Marksot vasárnap reggel, álmában érte a halál. A walesi Kenfig Hillben született Marks tavaly januárban jelentette be, hogy gyógyíthatatlan bélrákot diagnosztizáltak nála. Akkor azt mondta, hogy semmit sem bánt meg az életében – írta a BBC News.

Drogcsempészi karrierje az 1970-es években kezdődött, miután fizikusi diplomát szerzett az Oxfordi Egyetemen. Karrierje csúcsán olyan szervezetekkel állt kapcsolatban, mint a brit külső hírszerzés (MI6), az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) és a maffia.

1988-ban az Egyesült Államok Kábítószerellenes Ügyosztálya vezette akció keretében elkapták Spanyolországban és kiadták Floridának. Az Egyesült Államok legszigorúbb szövetségi fegyházában letöltendő 25 év börtönre ítélték marihuána-csempészetért, de 1995-ben feltételesen szabadlábra helyezték jó magaviselet miatt.

Kalandos életét az 1996-ban megjelent Mr. Nice című önéletrajzi könyvben mesélte el, amely nemzetközi könyvsiker lett, és film is készült belőle Rhys Ifans főszereplésével.

Marks, aki egész életében a könnyű drogok legalizálása mellett érvelt, rendszeresen színpadra lépett egyszemélyes kabaréműsorával, amelyben a csempészmúltjából és a börtönévekből származó történeteket mesélt el. Szerepelt filmes, televíziós produkciókban és a Super Furry Animals nevű együttes néhány számán is közreműködött.

A Mr Nice folytatásaként jelent meg 2006-ban a Senor Nice című kötet, és öt évvel később látott napvilágot a Sympathy for the Devil című krimije.

– MTI –








hirdetés