Értelme a hétköznapoknak

A napokban kereszteltük az unokám. Együtt volt a család. Felemelő érzést jelentett, amikor a nyírtéti Árpád-kori templomban a tiszteletes barátunk magasra emelte a jövő reménységét. Az ünnepség végén az egyik rokon megjegyezte: jó ennek a fiúnak, ennyi szerető kéz óvja, s fénylő szem vigyázza! Tényleg, akkor néztem körbe, mekkora ajándék ez a Sorstól: együtt ünnepelte a gyermeket az édesanya, a nagymamák, sőt a dédmamák is.

A születés rejtelmeit hiába kutatjuk, soha sem kapunk rá megfelelő magyarázatot. Létünk porszem e világban, de mi mégis magunkba hordozzuk a világot. Az élet fogantatása, a méhben eltöltött kilenc hónap, fantasztikus csoda! A világrajövetel fájdalmas megdöbbenése után, egy kapaszkodó marad, az édesanya.

Örökre szívünkbe és elménkbe vésődik az illata, testének melegsége, hangjának kedvessége. A képzeletbeli köldökzsinórt soha sem lehet elvágni. Táplál és megóv, ösztöneit messze túlszárnyalja a szeretet. A gyereknek jó tudni, hogy ott van vele, ha bajba kerül, mindig van hova menekülni, segítséget kérni.

Anyák! Költők, írók, zeneszerzők zengik érdemeiket. S amit lehet, már elmondtak róluk, mégis, ha azt hallod, édesanya! Megdobban a szív, kiszárad a torok, könny szökik a szembe.

Aztán változik az idő: a támogatóból támogatott lesz. A gyermek mondja meg, mi a helyes lépés! Ő segíti, védi a bajtól, próbál a kor kihívásait legyőzve, abból a sok szeretetből valamit visszafizetni.

„Nem, nem! Tiltakozik, csak neked jusson, csak neked legyen jó!” – amikor megtört alakját látva, arról érdeklődsz: nincs-e valami baja. Különös „ajándékként”, a legtöbbször túlélve a férjet, egyedül, özvegyen, régi fotókkal körbe véve, emlékekbe burkolózva várnak. Várják azt a napot, amikor eljön, akire annyira büszkék, s feltöltődve, újra értelme lesz számukra a hétköznapoknak.

- Dankó Mihály -