Magyarország

2018.11.10. 17:44

Örök kérdések az autóvásárlók részéről

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - „Általában az ügyfelek fiatal, keveset futott, sérülésmentes, leinformálható előéletű és olcsó autót keresnek.”

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - „Általában az ügyfelek fiatal, keveset futott, sérülésmentes, leinformálható előéletű és olcsó autót keresnek.”

A lakásvásárlás után talán a legnagyobb beruházás az autóvásárlás, ezért is olyan nehéz talán döntenünk a kínálatok között. Ha tehetnénk, természetesen mindenből a legjobbra, legújabbra tennénk szert, azonban korántsem tehetjük meg mindannyian, hogy bármit megvegyünk magunknak. Éppen ezért jól körül kell néznünk a kínálatok között, ha nem áll rendelkezésünkre elegendő anyagi keret, akkor használt gépjármű mellett kell döntenünk. Serdült Andor, a Tipp Autó autószerelője szerint fontos, hogy elsődlegesen ne érzelmi alapon, külső megjelenés, szín alapján döntsünk. Vásárlás előtt tudjuk, hogy milyen célra használnánk az autót, városban, talán országúton, vagy többet vagyunk autópályán, esetleg kifejezetten terepviszonyok között. A döntés egyáltalán nem elhanyagolható, hiszen ezek befolyásolják, hogy milyen motorizáltságú legyen a keresett gépjármű, benzines, diesel, esetleg hibrid.

Futásteljesítmény, állapot

– Fontos megnézni a karos­széria, fék, futómű és motor állapotát, valamint a folyadékszinteket ellenőrizni, hiszen ezek meghibásodásából, cseréjéből adódóan több 10, illetve 100 ezer forintot is rákölthetünk újdonsült autónkra. Sok esetben a kopóalkatrészek (fék, kuplung) állapotából is következtethetünk a gépjármű futásteljesítményére. Lényeges a motorolaj és a motor vezérlésének csereperiódusát betartani. Ezek cseréjét igazolhatja a szervizkönyv, vagy a szerviz által a motortérben elhelyezett címke. Amennyiben ezek nem ismertek vásárláskor, akkor az említett alkatrészek cseréjének költségét is be kell kalkulálni a vételárba. A vezérműszíj szakadása akár egy teljes motorfelújítással is járhat. Sok esetben jobb döntés lehet a láncos vezérlésű motorral szerelt típusok választása. Nem minden esetben párosul a futásteljesítmény a gépkocsi állapotával. Egy kis futásteljesítményű autó is lehet műszakilag rossz állapotban, de az ellentettje is igaz lehet. Véleményem szerint fontosabb az adott gépkocsi műszaki állapota, mint a kilométeróra állása.

Vásárlás előtt érdemes a kiszemelt autónk szakszervizben való átvizsgálását elvégeztetni. Egy állapotvizsgálat díja töredéke az esetleges feltárt hibák javítási költségének – kezdte lapunk tájékoztatását a szakember.

Kompromisszum, jótállás

Bármi mellett érvelhetünk, illetve hozhatunk fel ellenérveket, a szakértő is így tett, amikor megkértem, hogy mondjon néhány gondolatot az új és használt gépjárművekről. Serdült Andor elsőként hozta fel példaként a használt autóknál az értékvesztést, azonban nem negatívumként, hiszen azt már más elszenvedte helyettünk. Sokan félnek a finanszírozástól vagy nincs rá esélyük, így a készpénz adta lehetőséggel élnek. – Igaz, az összeg vonzóbb lehet a használt járműveknél, azonban azt azért figyelembe kell vennünk, hogy – az új autókkal ellentétben – nincs gyári garancia, csupán szavatosság és jótállás. Emellett amennyiben nem lekövethető az autó előélete, úgy rizikós lehet a gépkocsi fenntartása. Nyilván jobban hangozhat egy új autó, személyre szabhatjuk, az ügyfél állíthatja össze magának a járművet, nem kell kompromisszumokat kötni motorizáltságban, színben, felszereltségben. Viszont ezt a néhány előnyt meg kell fizetnünk, sokkal magasabb a vételi ár az új gépjárműveknél, ami nem feltétlenül biztosítja számunkra az azonnali átvételt, hiszen gyártásmegrendelés esetén hosszadalmas lehet a várakozási idő – fűzte hozzá az autószerelő.

Megfelelő döntés

Serdült Andor az autók típushibájáról is beszélt lapunknak, miszerint azok általában egyes típusokra jellemzőek, nincs recept, ami az összes autóhoz jó lehetne. Ennek ellenére azt állítja, vannak olyan típusok, amelyeknél léteznek jellemző meghibásodások, ezekre érdemes odafigyelni. – Mivel ez márkától, típustól, motorizáltságtól, évjárattól és szinte mindentől függ, ezért ritka az, aki mindezt fejben tudja tartani. A szakember által történt átvizsgálás elősegíti a megfelelő döntést, azonban van, amit átlag autós is tud, ha a hiba szembetűnik számára. Többek között, hogy a műszerfalon megjelenő motordiagnosztikai lámpáknak és légzsákvisszajelzőnek beindítás után el kell tűnnie. Az évjárat tekintetében sem lehet egységes véleményt mondani, minden esetben ár-érték arányban kell gondolkozni. Általában az ügyfelek fiatal, keveset futott, sérülésmentes, leinformálható előéletű és olcsó autót keresnek. Ezen feltételek mindegyike azonban csak ritkán teljesül. Vásárlóként kompromisszumot kell kötni magunkkal, és nem szabad hinni a csodákban. Véleményem szerint egy relatív többet futott gépjármű is lehet jó vétel, amennyiben rendszeresen karban volt tartva – mondta végül.


Emberéleteket menthetnek meg

A szakember úgy véli, nélkülözhetetlen a biztonságtechnikai rendszer megléte az adott gépkocsiban, hiszen ezek emberéleteket menthetnek meg. Mint például a légzsákok száma, ABS, EBD, ESP, sávtartó asszisztens, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, táblafelismerő rendszer, fáradtságérzékelő. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a környezetvédelmi besorolási és károsanyag-kibocsájtási értékek. Új autók esetében jelenleg EURO6-os normánál járunk. Érdemes odafigyelni a gyári- és kiterjesztett garancia, valamint az assistance szolgáltatás időtartamára, illetve hogy mindezek hogyan érvényesíthetőek és mire terjednek ki. Az esetek nagy részében ezt a vételár tartalmazza, de egyes márkáknál külön fizetős szolgáltatásként biztosított. Fontos továbbá megnézni, hogy az adott gépkocsi mennyire szervizigényes és milyen költségeket várhatunk a későbbi üzemeltetése során.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!