Létkérdések, ingujjban

Lassan már félve nyitom ki a Facebookot. Nem tudni, honnan jön új csapás. Fábián György írása.

Nemrég egy idényjellegű stílustanácsadó bejegyzésbe botlottam, mely szerint, uraim, felejtsük el a rövid ujjú inget.

Megsemmisítő találat nyáron a férfiember számára. Főleg, ha épp előtte vasalt ki hármat.

Ezt persze még elviselem, sőt, már tablettát is találtak ki az effélékre, a neve L-lel kezdődik, -om a vége. (Azzal együtt, hogy bizonyos helyzetekben, összeállításban én sem veszek fel rövid ujjút.)

A megosztás alatt többen vitába szálltak ezzel az inges kinyilatkoztatással. A szög az én fejemben szintén ott volt már, s kis híján csatlakoztam, olyasmikkel: legyetek nyugodtak, a kutya is jó dolgába’ vész meg, a divat nem más, mint talmi hívság, civilizációs ártalom…

De megálljt parancsolt (sajnos, nem mindig van ez így…) az újabb lesújtó felismerés: lám, ha értelmes, építésre termett emberek a megengedhetőnél többet szánnak az értékes perceikből arra, hogy e témán gyötrődjenek, s erre pufogtatják el ihletük drága puskaporát, ahelyett hogy a Nagy Művön dolgoznának, akkor valami talán máris elérte a célját!

Mintha megmutatkozott volna előttem a közösségi oldalak és az okostelefon-nyomkodás rejtett küldetése, melyet mások is feszegettek már. Mégpedig: elvenni az emberektől rengeteg időt és energiát – amelyet világmegváltó dolgok kitalálására is fordíthatnának.

Az is lehet, hogy ez nem holmi gonosz és tudatos ármány, hanem a lángelme evolúciója: azt eredményezi, hogy csakis azok a kevesek jussanak be a világmegváltók közé, akik annyira állhatatosak, hogy sosem hagyják eltéríteni magukat nemes céljuktól, különféle időrabló szokások által megakasztva. Ezt a próbát is ki kell állnia annak, aki dudás akar lenni.

Lám, hová juthat el az ember a rövid ujjú ing problematikájától. Lassan félve nyitom ki a ruhásszekrényt is.

- Fábián György -