Magyarország

2018.04.25. 19:14

Országos kampányfőnökként folytatja Kósa Lajos

Debrecen - A debreceni politikust bízták meg a jövő őszi önkormányzati választás Fidesz kampányának vezetésével.

Debrecen - A debreceni politikust bízták meg a jövő őszi önkormányzati választás Fidesz kampányának vezetésével.

A Fidesz elnöksége, Orbán Viktor elnök javaslatára egyhangúlag úgy határozott szerdán, hogy Kósa Lajost bízza meg a jövő év októberében esedékes önkormányzati választás Fidesz kampányának országos irányításával.

A döntéssel kapcsolatban Kósa Lajos lapunknak úgy nyilatkozott, hogy ez nagyon komoly felelősséggel jár majd, mert 3200 önkormányzat működik az országban.

Miután viszont ez politikailag összeférhetetlen a kormánytagsággal, nem leszek kormánytag"

– ismertette az eddig a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterként dolgozó politikus.

Hangsúlyozta, az önkormányzati választással kapcsolatos összes személyi kérdést neki kell előkészítenie, vagyis a szükséges egyeztetéseket követően ő tesz majd javaslatot a Fidesz megfelelő testületei számára például a polgármesterek, megyei testületi elnökök személyére.

Arra a kérdésre, hogy a mostani választás eredményéből kiindulva mire számíthat jövőre a Fidesz, Kósa Lajos úgy válaszolt, hogy nem lesz sima a választás, erősödni szeretnének, de legalább a legutóbbi szavazás alkalmával elért eredmény megismétlésében bízik.

Kósa Lajos kiemelte, hogy országgyűlési képviselőként továbbra is minden erejével Debrecent fogja képviselni a parlamentben. – Sok nagyon fontos terv megvalósítása áll előttünk. Együtt szeretnék dolgozni a polgármesterrel, a város vezetésével ezek sikeres végrehajtásáért. Remélem, hogy kampányfőnökként is lesz lehetőségem segíteni, hogy Debrecen a jövőben is ugyanazt a fejlődési pályát fussa be, mint eddig – tette hozzá.

OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!