Magyarország

2017.11.04. 09:32

Megöltek két embert Sopronban

Sopron - Holtan találtak a rendőrök egy idős nőt és férfit péntek reggel soproni lakásukban, emberölés gyanúja miatt egy 42 éves férfit állítottak elő a helyszínen. A rendőrség később megerősítette, hogy a feltételezett elkövető a szüleit gyilkolta meg.

Sopron - Holtan találtak a rendőrök egy idős nőt és férfit péntek reggel soproni lakásukban, emberölés gyanúja miatt egy 42 éves férfit állítottak elő a helyszínen. A rendőrség később megerősítette, hogy a feltételezett elkövető a szüleit gyilkolta meg.

Füves Tamás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy egy fenyegetőző férfi miatt mentek a lakáshoz, és az ingatlan átvizsgálásakor találták meg a két holttestet, mindketten bűncselekmény áldozatai lettek.

A rendőrség emberölés miatt nyomoz.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint a pszichiátriai kezelés alatt álló férfi bántalmazta a szüleit, ebbe a helyszínen belehaltak.

Füves Tamás péntek délután megerősítette, hogy az elkövető az áldozatok gyereke.

A gyilkosság egy panelház harmadik emeleti lakásában történt.

Egy a fejleményeket az utcán figyelemmel kísérő környékbeli az MTI-nek azt mondta, hogy először a tűzoltók próbáltak bejutni a lakásba, de sikertelenül, mert a férfi kalapáccsal fenyegetőzött. Ekkor érkeztek meg a rendőrök.

A szemtanú kiabálást, csörömpölést és üvegtöréseket hallott, azt mondta, a bútorokat verte szét a férfi. Hozzátette: a rendőrök valamilyen eszközt dobtak be a lakásba, hogy el tudják fogni az őrjöngő férfit.

A police.hu honlapra feltöltött rendőrségi fotókon dulakodás nyomai, szétszórt ruhaneműk, felborított, összetört bútorok láthatók.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!