Magyarország

2015.10.26. 18:39

Illegális bevándorlás - Előzetes letartóztatásban a nagyfai fogolyzendülés feltételezett kezdeményezői

Szeged - Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság hétfőn annak a tíz migránsnak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint a kezdeményezője volt a nagyfai idegenrendészeti őrzött szálláson pénteken történt fogolyzendülésnek - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szeged - Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság hétfőn annak a tíz migránsnak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint a kezdeményezője volt a nagyfai idegenrendészeti őrzött szálláson pénteken történt fogolyzendülésnek - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc elmondta, a bíróság a szökés, elrejtőzés, illetve egyes gyanúsítottak esetében a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt látta indokoltnak a kényszerintézkedés elrendelését.

Péntek reggel az őrzött szállás egyik körletében a fogvatartottak eltorlaszolták több zárka bejáratát. Az egész nap tartó erőszakos cselekmények során - amelyekben csaknem hetvenen vettek részt - a fogvatartottak tönkretették a zárkák fűtését, kitörték az ablakokat, nem fogadták el az élelmet, és éhségsztrájkkal is fenyegetőztek. Csak késő estére sikerült meggyőzni őket arról, hogy nyissák meg a helyiségeket. Ezt követően a cselekmények feltételezett kezdeményezőit az ország különböző büntetés-végrehajtási intézeteiben helyezték el.

Fogolyzendülés kezdeményezésének bűntette miatt hét iraki, két szír és egy szerb állampolgár ellen indult büntetőeljárás. A gyanúsítottak között vannak olyan migránsok, akik tiltott határátlépés szabálysértés miatt kerültek idegenrendészeti őrizetbe, másokat a határzár tiltott átlépésének bűntette miatt már jogerősen elítélt a bíróság, ők a kitoloncolásra vártak.

A szerb állampolgárt embercsempészet miatt nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság - tudatta a csoportvezető ügyész.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!