Magyarország

2013.05.14. 16:07

A budapesti Brit Nagykövetségen szónokoltak

Nyíregyháza - Az idősebbeknél az Arany, a fiatalabbaknál a Krúdy sikerét hozta az országos angol nyelvű szónokverseny.

Nyíregyháza - Az idősebbeknél az Arany, a fiatalabbaknál a Krúdy sikerét hozta az országos angol nyelvű szónokverseny.Újra a budapesti Brit Nagykövetség adott otthont az országos angol nyelvű szónokverseny döntőjének – két kategóriában. A regionális selejtezőket követően a 16-20 éves korosztályú kategóriában 13 diákot hívták meg az országos döntőbe, ahol Birta Alíz, az Arany János Gimnázium és Általános Iskola kilencedik évfolyamos tanulója második helyezett lett. Az idén csak az első helyen végzett budapesti egyetemista diák kapta meg a lehetőséget arra, hogy Londonban folytathassa a versenyt.

– Szerettem volna folytatni iskolánk sikersorozatát, hiszen korábban már az AJG két tanulója – Morvai Bence (2009) és Gelsi Eszter (2010) – is megnyerte ezt a viadalt és Londonban képviselte Magyarországot.

Természetesen nagyon örülök a második helyezésemnek, különösen úgy, hogy a verseny legfiatalabb diákjaként szerepeltem a döntőben. A nevemmel gravírozott ezüstéremre nagyon büszke vagyok. Úgy érzem nem hiába fektettünk olyan sok energiát a felkészülésembe az angoltanárommal, Medvéné Kendi Timeával – nyilatkozott Alíz a versenyt követően.

A 13-15 évesek kategóriájában három krúdys diák képviselte a nyíregyházi színeket. Vass Mihályné angoltanárnő tanítványai szépen szerepeltek: Tamás Máté második lett, Lengyel Dorka és Gyöngyösi Boldizsár megosztott harmadik helyen végzett. Jövőre ők is a nagyok kategóriájában szeretnék kipróbálni magukat.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!