Vendégjegyzet: Dr. Hajnal Béla - Megfosztott örökség

Mottó: A természet hatalmas, az ember kicsi (Szent-Györgyi Albert)E sorok írója ügyes marketingfogásnak vélte, amikor másfél évtizede egyik külföldi útja során a gyümölcslé dobozán azt olvasta, hogy a termék kitűnő, a csomagolás miatt pedig ne legyen a vásárlónak lelkiismeret furdalása, mert a doboz papírja Skandinávia erdejéből való fából készült, amely a világ egyetlen területe, ahol az erdőterület nem csökken, hanem nő. (A pontosság kedvéért jegyezzük meg: Magyarország erdőterülete is folyamatosan emelkedik 1955 óta).

A tudomány képviselői újabban riasztó adatokkal sokkolják a közvéleményt a földi környezet romlásáról. 1970 óta hat Spanyolországnyi erdő tűnt el a föld térképéről. A légkör széndioxid-tartalma az ipari forradalom előtti 280 milliomod térfogatrészről 391-re nőtt úgy, hogy az utóbbi években kétszer olyan gyorsan nő a széndioxid-koncentráció a légkörben, mint harminc évvel korábban. A szemét és a hulladék elhelyezése a világ egyik legnagyobb problémájává nőtte ki magát. Hovatovább a tengeri halak fogyasztását is ajánlatos mérsékelni az óceánok rohamos elszennyeződése miatt. Gleccserek olvadnak el, tavak száradnak ki, fogy az édesvíz-készlet, védett fajok kipusztulásával szembesülünk.

Az emberiség jó úton van, hogy veszélybe sodorja életét. A ma élő nemzedék az emberiség történetének legnagyobb kihívásával szembesül. A nagy kérdés az, hogy van-e joga a most élőknek megfosztani örökségüktől (az élhető környezettől) az utánunk következő generációkat. Miért nem lehet belátni, hogy a véges Földön nem lehetséges végtelen gazdasági fejlődés? Mi lesz a Föld légkörével, ha a gyorsan fejlődő Kína és India gépkocsi sűrűsége a jelenlegi többszörösére növekszik? (Kína mai gépkocsi sűrűsége az Egyesült Államok 1930-as évekbeli szintjének felel meg). Peking pedig már ma is a világ egyik legszmogosabb városa.

Vannak, akik úgy vélik „homokot kell szórni” a gazdasági fejlődés motorjába, hogy lassuljon a növekedés. Ők örülnek a válságnak, mert a stagnáló fogyasztás miatt a környezet kevésbé romlik. Egyre nő azok tábora, akik a társadalmi és környezeti fenntarthatóságot előtérbe helyező és a gazdasági növekedést ennek alárendelő fejlesztési modellt preferálják.

E problémák megvitatására, a jövőbeni folyamatok feltárására Láng István vezetésével megalakult a tíz főből álló Túlélés Szellemi Kör. E csoport szerint a természetben jelenleg zajló változások rövid távon megállíthatatlanok, de káros hatásuk mérsékelhető. A Magyar Tudomány című folyóiratban megjelent összegzésük szerint „a természeti rendszerek összeomlását világszerte a társadalmi rendszer működésének súlyos rendellenességei jelzik, és kísérik: köztük az éhínség, a tömeges migráció, a társadalmi szolidaritás hanyatlása és az erőszak terjedése..”

Hazánk társadalmi veszélyei közül a gazdaság világpiactól való példátlan függőségét emelik ki, különösen a nem megújuló energiaforrások tekintetében, majd a tömeges szegénységet, a falusi munka- és életlehetőségek romlását, a legszegényebb rétegek, különösen a cigányok kilátástalan helyzetét, a kölcsönös bizalom és segítőkészség hanyatlását.

A pazarlás mérséklésével, a jelentős vagyoni és jövedelmi különbségek csökkentésével rövidtávon is eredményeket lehetne elérni. Az eszközök birtoklása helyett meg kellene elégednünk az általuk nyújtott szolgáltatások igénybevételével. A foglalkoztatásban radikális javulást kell elérni, hogy a megélhetés mindenki számára biztosított legyen. Fontos a közösségépítés, hogy a regionális, szakmai, munkahelyi, kulturális közösségek maguk dönthessenek sorsukról.

Az élhető környezetért gondolkodásunk teljes átalakítására van szükség. A gazdasági és politikai siker mutatójának se a termelés szakadatlan növelését tekintsük, hanem a túlfogyasztók fogyasztásának mérséklésével segítsük az utánunk következő generációk életfeltételeinek megtartását.

A Kör tagjai szorgalmazzák, hogy demográfiai válságunk leküzdése érdekében adjunk lehetőséget mértéktartó arányban a keletről betelepülni szándékozó, dolgozni is hajlandó fiatal munkavállalóknak.

A természeti erőforrások kizsákmányolásának egyik legjobb mutatója az ökológiai lábnyom, ami azt fejezi ki, hogy egy országban mennyi az egy főre jutó önmaga fenntartásához szükséges földterület.

A világ átlagában ez napjainkban 2,2 hektár, de a Földön egy emberre csak 1,8 hektár terület jut. Magyarország ökológiai lábnyoma 3,7 hektár, az Egyesült Államoké 9,6, Kanadáé 8,6, Svédországé 8,0, Finnországé 7,0 hektár. E fejlett országok lakói 4-6-szor több természeti erőforrást használnak fel, mint amennyit a fenntartható fejlődés elve szerint tehetnének. Magyarul: ha mindenki úgy élne, ahogy ők élnek ma, öt Földre lenne szükség.

(A szerző a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora)