Magyarország

2012.07.19. 13:35

IMF/EU-tárgyalások - A budapesti közösségi közlekedésről kért tájékoztatást a delegáció a főpolgármestertől

Budapest, 2012. július 19., csütörtök (MTI) – A budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta egyebek mellett Tarlós István főpolgármester a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) delegációját csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatalban.

Budapest, 2012. július 19., csütörtök (MTI) – A budapesti közösségi közlekedés középtávú finanszírozásáról, a városüzemeltetési struktúra átalakításáról, illetve a BKV járműállományáról tájékoztatta egyebek mellett Tarlós István főpolgármester a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) delegációját csütörtökön a Főpolgármesteri Hivatalban.A városvezető a találkozót követően újságíróknak elmondta, hogy a közösségi közlekedés középtávú finanszírozásához gondoskodni kell a behajtási díj pótlásáról, amelyet igyekeznek elsősorban a közigazgatás berkein belül megoldani, hogy se az üzleti szférának, se a lakosságnak ne jelentsen terhet. Jelezte, hogy mindenekelőtt a forrásmegosztás átalakítása jöhet szóba, de ezen kívül természetesen "játszik" az elektronikus jegyrendszer bevezetése, nem zárható ki közművezetékek adója, ami nem a lakosságot érint, valamint a parkolási díjak fővároshoz rendelése. Jelezte, hogy a tárgyalópartnerektől nem hangzott el kritika a város működését illetően, tetszett nekik a városüzemeltetési struktúra átalakítása, a megrendelői, végrehajtói és kontrollszerepek szétválasztása, és az, hogy a BKV működtetésében 6 milliárd forint megtakarítást tudtak elérni, továbbá határozottan támogatták a buszágazat kiszervezését. A főpolgármester tájékoztatása szerint egyetértés volt abban, hogy az állam olyan mértékben tud kivonulni a közösségi közlekedés finanszírozásából, amilyen ütemben a eltűnnek a költségvetésben mutatkozó lyukak. A városvezető arról is beszámolt, hogy érintették a BKV hiteleinek kérdését, s a delegáció "érdeklődéssel hallgatta azt a hagyatékot", amelyet az elhasznált, átlagosan 50 éves HÉV-, 40 éves metrószerelvények és 24 éves buszok jelentenek. Tudomásul vették, hogy ennek cseréje hihetetlen nagy teher – tette hozzá. Tarlós István szólt arról is, hogy – bár nem a mostani egyeztetésen résztvevők a döntéshozók a kérdésben – kérte, a delegáció támogassa, hogy a főváros kapjon haladékot az előző városvezetés és közgyűlés szocialista, szabad demokrata többsége által, a 4-es metró uniós támogatásának részeként vállalt dugódíj ügyében. "A Fidesz megmentette a várost a dugódíjtól, de ez nem változtat azon, hogy harcolnunk kell azért, hogy a korábbi vállalás negatív következményei – például az uniós támogatás elvesztésének veszélye – ne váljon valósággá" – szögezte le a főpolgármester. Hozzátette, hogy hamarosan a főváros és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalosan is megkeresi az Európai Uniót a kérdésben.

Kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy belátható időn belül újra találkozik majd Iryna Ivaschenkóval, az IMF budapesti képviseletének vezetőjével. A találkozón a Nemzetközi Valutaalap mellett részt vett Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság delegációvezetője, a fővárost pedig Tarlós István mellett három helyettese, Bagdy Gábor, György István és Szeneczey Balázs, továbbá Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója képviselte. Az egyeztetésen képviseltette magát a nemzetgazdasági tárca is.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!