Magyarország

2012.07.19. 12:27

Fehér Könyvet készített a MÁV problémáiról az LMP

Budapest, 2012. július 19., csütörtök (MTI) – A strukturális problémákat, a pazarlást és a felülárazott felújítási munkálatokat tartja a MÁV legfőbb problémáinak az LMP – derült ki a párt által készített Fehér Könyvből, amelyet Jávor Benedek mutatott be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapest, 2012. július 19., csütörtök (MTI) – A strukturális problémákat, a pazarlást és a felülárazott felújítási munkálatokat tartja a MÁV legfőbb problémáinak az LMP – derült ki a párt által készített Fehér Könyvből, amelyet Jávor Benedek mutatott be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.A frakcióvezető szavai szerint a MÁV és a vasúti ágazat Magyarországon hosszú ideje válságban van és ez a válság az utóbbi években talán a korábbiaknál is súlyosabb méreteket öltött. Példaként említette, hogy áprilisban mintegy négyszáz járatot számoltak fel. Ezt követően napvilágot látott egy olyan hangfelvétel, amelyik megalapozza azt a gyanút, hogy kormányközeli cégek, azokon belül is kiemelten a Közgép nyeri el a felújítási munkákat, amelyeket jelentősen felül is áraznak – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy az LMP egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, amelyik a 2010 óta a vasúttal kapcsolatban hozott döntéseket és a vonalfelújításokat vizsgálná, de a testület egyelőre nem tudta elkezdeni a munkáját. Az LMP addig egy Fehér könyvben foglalja össze a legégetőbb problémákat – mondta Jávor Benedek.

A könyv első része a strukturális problémákat járja körül, például a finanszírozási gondokat, a társaság szervezet-átalakítási kudarcait, a hatékonyságot és a privatizáció által okozott károkat – közölte a politikus. Az LMP véleménye szerint az Orbán-kormány a korábbi kabinetekhez hasonlóan járatritkításokkal akar megtakarítást elérni, pedig a vasút magas fix költségei miatt ettől nem várható érdemi költségcsökkentés – jelentette ki. A rosszabb minőségű szolgáltatás miatt az utasok el fognak pártolni a vasúttársaságtól – tette hozzá.

Az ellenzéki párt éppen ezért integrált, ütemes menetrend bevezetését javasolja a fővonalakon, miközben egységes rendszerbe szervezné a vasúti és a hozzá kapcsolódó buszközlekedést. Egyúttal megszüntetnék az ugyanazon a vonalon szállító vonatok és buszok párhuzamos támogatását.

A politikus kitért arra is, hogy az elmúlt években szinte csak az EU által finanszírozott projektek keretében végeztek felújításokat és ezek a munkálatok túlnyomórészt a fővonalakra korlátozódnak. A szárny és mellékvonalak eközben elképesztően rossz állapotba kerültek – tette hozzá.

A felújításokat „arcpirítóan” magas áron hajtja végre egy jól körülhatárolható, kormányközeli kör, amelyiknek kiemelt szereplője a Közgép – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a fővonali felújításokra kilométerenként átlagosan másfélmilliárd forintot költenek, ami sokszorosa a mellékvonali munkálatok összegének. Jávor Benedek egy külföldi példát is említett, amely szerint a Szajol-Püspökladány vonal felújítása kilométerenként több mint kétszer annyiba kerül, mint a Berlin és Hamburg közöttié.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!