Magyarország

2012.07.03. 14:18

A korai gyógypedagógiai fejlesztés jogszabályairól egyeztetnének érdekvédők

Budapest, 2012. július 3., kedd (MTI) - A sérült gyermekek korai gyógypedagógiai fejlesztését érintő jogszabályok kapcsán törvénymódosítást és egyeztetést kezdeményeznek érdekvédő szervezetek a kormánnyal.

Budapest, 2012. július 3., kedd (MTI) - A sérült gyermekek korai gyógypedagógiai fejlesztését érintő jogszabályok kapcsán törvénymódosítást és egyeztetést kezdeményeznek érdekvédő szervezetek a kormánnyal.

 

A Magyar Bölcsődék Egyesülete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Orbán Viktor miniszterelnöknek, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek, valamint Hoffmann Rózsa és Soltész Miklós államtitkárnak írt nyílt levélben azt kérik, hogy az egyeztetések mihamarabb, még a zárószavazások előtt kezdődjenek meg.

Az MTI-hez kedden eljuttatott levélben a szervezetek felhívják a figyelmet arra, hogy az új köznevelési törvény és a parlament előtt levő törvénymódosítások, a 2013. évi költségvetési törvénytervezet "a korai gyógypedagógiai fejlesztés-gondozás megvalósítását lehetetleníti el, illetve megszünteti azokban a nem köznevelési intézményekben, ahol ezt eddig jogszabály lehetővé tette, és ezt a tevékenységet normatíva biztosításával támogatta".

Ezek a bölcsődék, a fogyatékosok ápoló, gondozó otthonai, a gyermekotthonok, továbbá a konduktív pedagógiai ellátás keretében nyújtott korai fejlesztést végzők - olvasható.

A szervezetek szerint, ha a köznevelési törvényt és a 2013. évi költségvetési törvénytervezetet nem módosítják, akkor egyebek mellett azzal kell majd szembenézni, hogy január elsejétől a gyermekek és fejlesztőik sorsa kilátástalanná válik. Ha a fejlesztés egyik napról a másikra megszűnik, az a szülőket rákényszeríti munkahelyük elhagyására, és több ezer család kerülhet teljes bizonytalanságba - tették hozzá.

Az érdekvédők kiemelték: "a korai bölcsődei fejlesztés segítségével a gyermek elérheti azt az önállósági szintet, amely jelentősen csökkentheti majd a kiszolgáltatottságot, a későbbi iskolai hátrányokat és lemorzsolódást".

 

 

bBB bri ppd

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!