Magyarország

2012.06.29. 15:06

Áder János fellépését várja az MSZP a vízjelző szolgálatot is működtető VITUKI érdekében

Budapest, 2012. június 29., péntek (MTI) - Az MSZP arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy álljon ki a vízjelző szolgálatot is működtető VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet mellett.

Budapest, 2012. június 29., péntek (MTI) - Az MSZP arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy álljon ki a vízjelző szolgálatot is működtető VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet mellett.

 

Szabó Imre, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának szocialista alelnöke, volt miniszter az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az államfő magyar vízügy mellett kiálló nyilatkozataira emlékeztet, hangsúlyozva, hogy a kormány "épp most igyekszik ellehetetleníteni" az Áder János által méltatott magyar vízügyi szakembereket a VITUKI felszámolásával.

Az ellenzéki képviselő felidézi: a köztársasági elnök korábban úgy fogalmazott, az emberiség jövőjének egyik legnagyobb kérdése a víz lesz, ezért Szabó Imre szerint Áder János akkor szolgálná a magyar érdekeket, ha kiállna a vízügyi tudományos és kutatási feladatokat 120 éve végző nonprofit szervezet mellett.

Az államfő június közepén a Sándor-palotában fogadta az öt parlamenti frakció képviselőit, akikkel a fenntartható fejlődés kérdéseiről tanácskozott a Rio+20 konferenciával összefüggésben. Áder János ekkor szólt arról, hogy tervei szerint 2013 őszén Magyarországon tarthatják azt az ENSZ-tanácskozást, amelyen reményei szerint a magyar vízügy komoly tapasztalatait és tudását is bemutathatnák. A köztársasági elnök által vezetett magyar delegáció ezt követően a víz kérdését helyezte tárgyalásai középpontjába a június 20-án kezdődő brazíliai világkonferencián.

 

 

bkgy bhi

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!