Magyarország

2008.06.30. 13:18

Késelés családon belül Nagykállóban

<p>Nagykálló - Súlyos testi sértés miatt indított eljárást a Nagykállói Rendőrőrs egy 53 éves férfi ellen.</p>

A megalapozott gyanú szerint az ittas férfi pénteken délután lakásukon összeveszett feleségével, és egy konyhakéssel támadt az asszonyra. A nő az ágyra zuhant, védekezésképpen rugdosott, a szúrások ezért csak a lábát érték, sérülései azonban így is súlyosak.

További friss rendőrségi hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből:

  • Hamis bélyegzők Záhonyban
    A záhonyi határátkelőn pénteken négy ukrán állampolgár ellen kezdeményeztek eljárást közokirat hamisítás miatt.
  • Tetten ért fémtolvajok Szamosszegen
    A Mátészalkai Rendőrkapitányság lopás kísérletének megalapozott gyanújával indított eljárást három nagydobosi férfi ellen.
  • Utcalányok rács mögött Nyíregyházán
    A Nyíregyházi Rendőrkapitányság pénteken a közterületi prostitúció visszaszorítására tartott akciót. Tiltott kéjelgés miatt négy 19-29 éves nőt vettek szabálysértési őrizetbe.
  • Lopás a tűzijáték alatt Bökönyben
    Szombaton éjszaka egy rendezvény alatt betörték a bökönyi sportpálya öltözőjét, és elloptak egy táskát, benne iratokkal, mobiltelefonnal és más személyes tárgyakkal, összesen 53.000 Ft értékben.
  • Őrizetben Nyíregyházán és Újfehértón
    Bírósági elfogatóparancs alapján vett őrizetbe vasárnap egy 26 éves férfit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság.
  • Lakásbetörés Nyírpazonyban
    Ismeretlen tettes 700.000 forintot és arany ékszereket tulajdonított el egy nyírpazonyi házból. A betörő az ablakot befeszítve jutott be, valamikor a hétvégén. A rendőrség megkezdte a nyomozást.
  • Besurranó a nyíregyházi folyosóról
    Vasárnap késő este a függőfolyosóra nyíló, nyitva hagyott ablakon mászott be valaki egy nyíregyházi lakásba.
  • Vigyázzon táskájára Nyíregyházán!
    A nyíregyházi Búza téri piacon táskájából lopták el egy asszony pénztárcáját vasárnap délelőtt. A bűncselekménnyel okozott kár kb. 50.000 Ft.
  • Csempészcigaretta Milotán
    Szombaton éjszaka a Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség munkatársai Milotán tartottak ellenőrzést. A terepkutatás során egy ingatlanon 4.000 doboz, 2.402.000 Ft értékű ukrán zárjegyes cigarettát találtak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!