Magyarország

2008.03.25. 07:22

Együtt üléseznek az SZDSZ ügyvivői és képviselői

<p>Az SZDSZ ügyvivői és parlamenti képviselői kedden közös ülésen vesznek részt. Hivatalosan a társadalombiztosítási reform lesz a téma, ám lapértesülések szerint a tavalyi elnökválasztás is szóba kerül, sőt akár rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésről is dönthetnek.<BR /></p>

Lapinformációk szerint akár a párt szétszakadásához is vezethet, ha Demszky Gábor szembefordul a jelenlegi vezetéssel. Emiatt nem lehet kizárni, hogy a keddi ülésen Kóka János pártelnök maga javasolja majd a rendkívüli küldöttgyűlés összehívását.

Eddig hat esetben derült ki, hogy nem valódi küldött vett fel szavazólapot. Azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy az "álküldöttek" szavaztak-e, illetve kire adták voksukat. A botrány kirobbanása óta négyen függesztették fel tagságukat az ügyvivői testületben: Fodor Gábor, John Emese, Béki Gabriella és Szent-Iványi István. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a keddi összevont ülésen bármelyikük is részt vesz-e.

Dőlnek a dublőrök az SZDSZ-ben

Zagyvai Márton, Fodor Gábor kampánycsapatának egyik tagja is jogosulatlanul szavazott az SZDSZ tavalyi küldöttgyűlésén. A Népszabadsághoz eljuttatott felvétel tanúsága szerint Zagyvai egy alapszabályról szóló nyílt szavazáson voksolt úgy, hogy nem is volt regisztrált küldött.

A politikus a lap kérdésére elismerte, hogy jogosulatlanul szavazott 2007 márciusában, de csak arról, hogy a párttagság feltételeként szabott 18 éves korhatárt leszállítsák-e. Zagyvai szerint tévedése súlya össze nem hasonlítható az elmúlt hetekben napvilágra került, a másnap tartott tisztújításon elkövetett szabálytalanságokkal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!