Magyarország

2007.11.26. 14:29

A legidősebb biztosítóváltó 93 éves volt

<p>Ezen a héten még kezdeményezhetik régi kötelező gépjármű felelősség-biztosításuk felmondását és az új megkötését azok, akik biztosítót szeretnének váltani. Az internetes alkuszcégek eddigi adatai szerint az eddigi átlépők átlagosan 20-24 ezer forintot takarítanak meg jövőre.</p>

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. által működtetett biztositastipp.hu oldalon eddig

biztosítót váltók közül a legtöbbet, közel 160 ezer forintot egy sportautó tulajdonosa spórol meg, de volt olyan ügyfél is, aki 219 forintért váltott.

A CLB ügyfelei közül addig a legkisebb éves díjat, 950 forintot egy utánfutó tulajdonosa fizeti majd. A legidősebb ügyfél 93 esztendős, a legfiatalabb mindössze 17- közölte az alkuszcég.

Becslések szerint idén 700 ezren váltanak biztosítót az idén. Tavaly ez a szám félmillió körül volt. Az egyik piacvezető online alkuszcég, a Netrisk.hu hétvégén azt közölte: eddig 85 ezren kötöttek szerződést a segítségükkel.

Az érdeklődők 11 biztosító és 3 biztosítási egyesület kínálatából, és több internetes biztosításközvetítő szolgáltatásai közül választhatnak.

A jelenlegi biztosítás felmondásának december 1-jéig kell a biztosítókhoz beérkeznie, de mivel ez szombat, ezért az alkuszcégek a biztonságos továbbítás érdekében azt ajánlják, hogy a nyilatkozatokat csütörtökig juttassák el hozzájuk az ügyfelek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!