Készen áll a kihívásokra a DVSC egykori kiválósága

Bár már rég máshova sodorta az élet, mégis, a mai napig szívesen gondol vissza cívisvárosi éveire Soós Viktória. A DVSC korábbi kiváló átlövője hosszú és igen eredményes karriert futott be: kétszer nyert Bajnokok Ligáját a Győri ETO-val, emellett Európa-bajnoki bronzérmet is szerzett a magyar női kézilabda-válogatottal, de megjárta például Spanyolországot és Ausztriát is. Négyszer magyar bajnoknak, kétszeres MK-győztesnek, valamint osztrák aranyérmesnek is vallhatja magát.

A Sóska becenévre hallgató átlövő immár boldog anyuka, figyelme fókuszában a 17 hónapos kisfia, Gergő áll. Belátta, ideje továbblépni, és az élet más területén igyekszik helytállni.

Elég kacskaringós pályafutást tudhat maga mögött. Úgy érzi, mindent elért, amit szeretett volna?

Mivel kifejezetten maximalista vagyok, folyamatosan volt bennem egyfajta hiányérzet. Ugyanakkor, ha most, hogy befejeztem, visszatekintek, nem panaszkodhatok, ezt jól tudom. Azt hiszem, mindent megtettem, amit tudtam, elégedett lehetek azzal, amit elértem.

Nem csoda, hiszen szép sikereket ért el a karrierje során. Melyik eredmény a legkedvesebb a szívének?

Egyértelműen a 2012-es Európa-bajnokságon elért harmadik helyünk. Mindig is nagy vágyam volt, hogy válogatott lehessek, és egy olyan csapatnak lehettem részese, amely igazán összetartó volt, mondhatjuk, hogy nem várt sikert értünk el azon a kontinenstornán. A számomra legemlékezetesebb meccset is azon az Eb-n játszottam, a házigazda szerbek elleni bronzmérkőzés örökre megmarad bennem, és nem csupán azért, mert kilenc gólt szereztem. De emellett még sok összecsapást fel tudnék idézni, ami valami miatt feledhetetlen, ott van a két BL-döntő például, de nekem még az osztrák bajnokik is kedves emlékek maradnak, azokra is büszke vagyok.

Egyszer azt nyilatkozta, hiányolta magából a csibészséget a pályán. Ez okozhatta azt is, hogy jellemző volt önre a hullámzó teljesítmény?

Persze sok minden függött tőlem, de én olyan játékos voltam, hogy rengeteget számított, kinek az irányítása alatt dolgozom. Egy olyan edzőnek, akivel jól tudtam együttműködni, a csillagokat is képes voltam lehozni az égről, viszont, ha nem éreztem a bizalmat, az nagyon leamortizált. De eszem ágában sincs másokat hibáztatni a gyengébb periódusaimért. Ha újra kezdhetném, akkor ezen a téren jobban fejleszteném magam. Olyan nüanszokon múlhat a sportolók karrierje, éppen emiatt érdemes sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni a mentális tréningekre is, mint ahogy külföldön csinálják. Már az én időmben is voltak próbálkozások, olykor foglalkozott velünk sportpszichológus, de akkor még mi is szkeptikusan fogadtuk. A már említett Eb-bronzban is nagy szerepe volt, hogy a kapitányunk, Karl Erik Bøhn minden játékossal sokat foglalkozott egyénileg. Ő az egyik szakember, aki nagy hatással volt rám, Németh András pedig a másik, rengeteget köszönhetek neki.

Szépen ívelt felfelé a karrierje Debrecenben, 2006-ban mégis a Fradiba igazolt. Mi állt a váltás hátterében?

Nagyon nehezen viseltem azt az időszakot, óriási kudarcként éltem meg, mert mindig is úgy gondoltam, hogy Debrecenből megyek nyugdíjba. Németh András már 16 éves koromban hívott a Fradiba, de nem akartam eligazolni. Életkoromnak megfelelően, sőt, még jobban haladt a pályafutásom. Minden tökéletesen alakult, tagja lehettem a különböző korosztályos válogatottaknak, tizenöt évesen már a másodosztályban játszottam a DVSC-vel, majd felkerültem az NB I.-es csapatba is. Azonban 18 évesen súlyos térdsérülést szenvedtem, ami átírt mindent. Addig minden olyan könnyen ment, de fel kellett ébrednem. Éppen a sérülésből lábadoztam, amikor új edző jött a Lokihoz, Balogh Zoltán, aki egyébként nagyon korrekt volt. Azt mondta: figyelj, nem ismerlek, fél éved van, hogy bizonyítsd, beillesz a csapatba, vagy nyáron elbúcsúzunk. Kemény hónapokat éltem át, de sikerült összeraknom magam, jól ment a játék, és számítottak is rám. Aztán ismét edzőváltás történt, és Bíró Imre már nem játszatott. Szörnyű volt, mert szerettem volna kézilabdázni, és tudtam, korábban lett volna lehetőségem eligazolni, de mégis maradtam. Ekkortájt Németh András szerencsére ismét megkeresett, és én igent mondtam, a Ferencvárosban folytattam. Utólag már nem bánom, hogy így alakult; ekkor tanultam meg igazán, hogy meg kell dolgoznom a céljaimért. Sosem voltam a legügyesebb, a legtehetségesebb, azonban a kitartásomnak hála mégis sokra vittem.

Azt sem bánta meg, hogy élsportoló lett?

Nem! Én a sport mellett mindig tudtam időd szakítani másra is, többek között a tanulás sem maradt ki az életemből. Igaz persze, hogy lemondásokkal is járt, idén jutottam ki például először a Campus Fesztiválra, ráadásul a kisfiammal együtt. Az élsport nem tett túl jót az ízületeimnek, de ezt leszámítva rengeteg dolgot köszönhetek a kézilabdának. Annyi élménnyel, sikerrel gazdagodtam az évek során, hogy azt felsorolni is képtelenség. A barátaim nagy részét is a sportnak köszönhetem, valamint a gyermekem édesapját, a férjemet is, Jáky Gergelyt.

Szívesen gondol vissza a debreceni évekre?

Mindig is imádtam Debrecenben élni, játszani. Csodálatos volt a közeg, a szurkolók utánozhatatlanok. Jó lett volna visszatérni, de a sors másképp hozta. Örülök, hogy mára az utánpótlás-nevelés is komoly szintre jutott el, és egyre több helyi fiatalt építenek be az első csapatba. Folyamatosan figyelemmel kísérem a Loki szereplését, mindig a szívem csücske marad a DVSC. Bár Pesten élek, havonta egyszer legalább hazalátogatok, sok szurkolóval a mai napig jó viszonyt ápolok, mindig megörülünk egymásnak, ha találkozunk.

Már anyai örömök elé nézett, mikor 2017-ben a Vácból visszavonult. Később, 2018 decemberében mégis bejelentette, hogy visszatér a pályára és aláírt a Budaörs csapatához. Várható még folytatás?

Mondhatjuk, hogy még kicsit levezettem Budaörsön, de úgy néz ki, most már végleg vége. Azért választottam a Budaörsöt, mert közel van hozzánk, és több korábbi csapattársam is ott játszott. A szülés után hamar újra formába lendültem, a pályán is számítottak rám, jó volt még játszani. Most is nagy a kísértés, de úgy érzem, ideje elengednem. A kisfiam nem lesz többször egyéves, meg kétéves, és így tovább, szeretném vele tölteni az időt. Már most hiányzik a kézilabda, biztosan később is fog, de úgy vagyok vele, hogy jó volt, szép volt, azonban már más dolgokra szeretnék koncentrálni.

Hogy ízlik a gyereknevelés? Nehezebb, mint mondjuk egy többhetes felkészülés?

Bizonyos szempontból nehezebb, itt a nap 24 órájában készenlétben kell lenni. Viszont nagyon élvezem, rengeteg pluszt tud adni egy gyerek. Úgy tervezzük, lesz még kis testvére Gergőnek, és talán nem is csak egy.

Sokan nem tudják, mihez kezdjenek a sportkarrierjük végeztével. Önnek vannak tervei?

Az utóbbi pár évben már tájékozódtam, hogy mi lenne az, ami érdekelne, mibe kellene belevágni. Egy debreceni barátnőm ajánlott figyelmembe egy magyar franchise-t, bele is vágtam. Csatlakoztam egy fodrászhálózathoz, van egy üzletünk a férjemmel Pesten. Nem vagyok se fodrász, se kozmetikus, se semmi ilyesmi, viszont mégis élvezem, mert itt is csapatot kell építeni, ahhoz, hogy működőképesek legyünk, itt is gördülékeny összjátékra van szükség. Tervben van az is, hogy a későbbiekben keresek valami olyan területet, ahol hasznát vehetem a végzettségemnek, nagy szükség van a szociálpedagógusokra.

Szabó Dóra