Kultúrdiplomácia, magas hőfokon

Kutai Kartanegara szultánjaval (középen) is találkoztak
Kutai Kartanegara szultánjaval (középen) is találkoztak - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen, Tenggarong – Az indonéziai klíma komoly kihívások elé állítja a Hajdú táncosait.

– A Debreceni Hajdú Táncegyüttes indonéziai fesztiválszereplésen tartózkodó felnőtt társulata az elmúlt napokban több műsort adott Tenggarongban, illetve a város és a régió vezetői fogadták a képviselőit – tudta meg a Napló az együttes részéről Rózsavölgyi Bálinttól. Az említett találkozók egyikén lehetőségük nyílt személyesen találkozni Kutai Kartanegara szultánjával is.

– A fogadásokon a vállalkozó kedvűek kipróbálták a helyi specialitásokat is, amelyek vagy csípősek vagy édesek, de nevük megjegyezhetetlen – fogalmazott mókásan Rózsavölgyi Bálint.

Az azonban korántsem tréfadolog: mindemellé a hőmérséklet 35 fok nappal, 80 százalékos páratartalommal, s estére sem hűl 30 fok alá, komoly kihívások elé állítva a táncosokat.

Korábban megírtuk: a Hajdú felnőtt társulata június 14–23. között – egyedüli kelet-közép európai tánckarként – az indonéziai Tenggarongban, az Erau International Folklore & Art Festival elnevezésű rangos nemzetközi találkozón vehet részt.

HBN








hirdetés