Világcsavargók rúgják rá az ajtót Debrecenre

Debrecen - Úgy döntöttek, látni akarják Európát, és ennek minden rizikójával együtt beváltották az álmukat. Interjú Szűcs Leventével, a Bohemian Betyars énekes-gitárosával.

A Miskolcról induló fiúk, akiket úgy tűnik, Manu Chao is a szívébe zárt, csütörtökön késő este kirúgják a ház oldalát a Campuson, arra bárki mérget vehet. A koncert előtt Szűcs Leventével, a szeretni való betyárok egyikével beszélgettünk.

Aki kicsit is ismer benneteket, tudja, mennyit járjátok Európát. Például e hónap végén már Spanyolországban, augusztusban Franciaországban, Csehországban, Szlovákiában, Törökországban, aztán újra a spanyoloknál csapatjátok. Előfordul, hogy baromira nem azok a feltételek várnak benneteket, mint amiről szó volt?

Szűcs Levente: Komolyabb átverésekről, lehúzásokról nem tudok beszámolni, de egyébként sem vagyunk egy hisztis zenekar, hiszen korábban előfordult, hogy utcazenélve csöveztük végig fél Európát. A gázsi mellett általában szállást és kosztot kérünk, nincsenek nagy igényeink, és inkább az a jellemző, hogy ezek mellé még kedvességet is kapunk. Amíg itthon csak vizet adtak a fellépéshez, addig külföldön üveg viszkiket, borokat, vagy kaját olyankor is, amikor nem kértünk.

Nálunk ma a politika már majdnem, hogy lesajnálóan beszél a „hanyatló” Nyugat-Európáról. Ti hogyan látjátok, mennyire nyitottak, befogadóak, különbözőek? Érdeklődőek az irányunkban?

Szűcs Levente: Abszolút a „hanyatlás” ellentétét tapasztaljuk, a kormányunk arcátlan és hazug propagandát folytat. Minél inkább megismered a többi kultúrát, országot, szemléletmódot, annál szélesebb lesz a saját spektrumod. Természetesen vannak életmódbeli, hozzáállásbeli különbségek, a mi kedvencünk Spanyolország. Gazdaságilag nincsenek teljesen rendben, sírhatnának a pénz miatt, mégis szeretetet, elfogadást tapasztalunk náluk. A temperamentumuk is passzol a zenénkhez.

Többször előfordult, hogy puszta emberi kedvességből ingyen befogadtak minket, amikor nem volt pénzünk szállásra. Ehhez hol annyi kellett, hogy egy srác üzenetet váltson egy magyar barátjával, hol annyi, hogy a koncerten bemondjuk, nincs hol aludnunk…”

Mi casa tu casa, ahogy mondják, vagyis az én otthonom a te otthonod. Cserébe mi is mindig felajánljuk, hogy megszállhatnak nálunk, ha Budapestre jönnek. Berlinben is van egy anyuka, akinél ingyen megaludhatunk. Ezek azért nagy élményt jelentenek emberségből!

Fel tudod idézni a legjobban eső külföldi visszajelzést?

Szűcs Levente: Egyszer játszottunk Budapesten Manu Chaóval, aki nagy művész, a példaképünk. Később az ő egyik barátjával beszélgettünk Belgiumban, és elmondta, Manu megnézett minket akkor és jelezte neki, hogy „ebből a fiatal zenekarból még lesz valaki, mert nagyon jól csinálják”.

Miért vettétek a nyakatokba a világot azon az áron is, ha a szabad ég alatt kell aludni?

Szűcs Levente: Nem volt ez annyira tudatos döntés, tizenhét-tizennyolc évesen egyszerűen csinálni akartunk valamit. Kezdetben Miskolcról szerettünk volna eljutni a fővárosig. Amikor először elhívtak a megyehatáron túlra, a Pannónia Fesztiválra, óriási élményként éltük meg. Igazából az egész csavargásba a kalandvágy, a betyárvér vitt minket.

Csinálni valami valódi téttel bírót? Bevállalni a rizikót?

Szűcs Levente: Nagyban és felelőtlenül gondolkodtunk, mert megtehettük. Húsz évesek voltunk az első külföldi turnéink idején, ennyi idősen utcazenéltük körbe Európát. Komoly veszíteni való nélkül, kezünkben azzal az óriási lehetőséggel, egyben eszközzel, hogy mi, hatan, zenélhettünk. Menet közben szépen rájöttünk, hogy nagyon sok vágyunkat megélhetjük így. Én akkor még szinte semmit sem láttam a kontinensből.

Szerencsénk van, mert többé-kevésbé magyarul énekelünk, ám a zenénk eléggé nemzetközi. Mi sem láttuk előre, de nyolc év után azt kell mondjam, külföldön is működik.”

Egy rappernek, vagy a hiphopban ez nyilván nehezen menne.

Szeptemberben a jó szerencsétek már egészen Sanghajig röpíti a bandát, azért ez már tényleg nem semmi! Hogyan jött össze?

Szűcs Levente: A hegedűsünk, Palágyi Máté egy évet tanult egy franciaországi egyetemen. Egy afféle osztálykirándulásuk alkalmával jártak Sanghajban és ott összehozták kulturális rendezvények szervezőivel. Egyikük meghívta a csapatot, és azután elkezdtünk gondolkodni egy ázsiai túrában. Máté addig e-mailezett, szervezett, hogy egy tokiói (Japán) és egy szöuli (Dél-Korea) fellépés is összejött! Annyira persze nem nagyvonalúak, hogy egy számukra ismeretlen zenekarnak repülőjegyet is vásároljanak, de legalább ennek nagyobb részét fedezni tudjuk egy itthoni állami pályázat révén. Közben számolgatjuk, hogy mennyire kell meghúznunk a nadrágszíjat, hányszor kell vécékben aludnunk és koldulni (nevet). Bevállalunk mindent, csak ott lehessünk, maximum zacskós leveseken fogunk élni.

Hogyan dolgozod fel, hogy egyik este több ezer ember előtt játszol, a következőn pedig utcazenéléssel próbálsz pénzt keresni? Van, akinek ez sérti az önbecsülését.

Szűcs Levente: Jó dolog hozzászokni a nagyszínpadhoz, de az sem kis kihívás, hogy kiállj egy térre és képes legyél megállítani a zenéddel a véletlenszerűen arra keveredő embereket. S át tudj adni nekik valamennyi boldogságot, jó zenét. Egyébként idén annyit fesztiválozunk, hogy utcazenélésre még nem jutott energiánk. És így is akad változatosság, egyik este ezerfős közönségnek játszunk, másnap pedig harmincnak egy klubban. Egyébként én Franciaországot éreztem a legerősebbnek az utcazene műfajában, ott érezhetőbb a karavánéletmód hagyománya, a cirkuszi, az artista kultúra.

Tudsz félretenni? Mire költesz legszívesebben?

Szűcs Levente: A zenekarban úgy állunk hozzá, hogy az egzisztencia egyelőre annyiban fontos, hogy jusson a tényleg szükséges dolgokra. Nem érzek igényt magamban autóra, drága ruhákra. Amíg tudok lakni, enni, szórakozni és utazni, jól vagyok. Ez a helyzet nyilván megváltozik majd a családalapítással, de 26-27 évesek vagyunk, s ez még várat magára. Közben meg ütjük a vasat, hátha el tudjuk érni azt a szintet, hogy egy családot is el tudjak tartani. Bár luxusra akkor sem fogok költeni.

Mi volt a legőrültebb dolog, amit a színpadon csináltál? És a legdurvább közös kaland?

Szűcs Levente: Annyi minden történt velünk az elmúlt években, hogy el kellene kezdeni gyűjteni, különben elfelejtjük. Én annyira már nem őrjöngök, mert gerincsérvet kaptam és egy év után most kezdtek helyre jönni. Máté viszont be-benyom egy szaltót a színpadon. Az egyik koncerten annyira rázta a fejét, hogy kis időre elájult, ráesett a dobokra, a szett felborult és össze is karcolódott. Együtt olyanba, amit utólag megbántunk és megfogadtuk, hogy soha többet, nem mentünk bele.

Iszonyú sokat vagytok együtt, milyen jellegűek a konfliktusaitok? Kérdezhetném úgy is, hogy milyen gyakran esik rá Máté a dobszerkóra?

Szűcs Levente: A barátságunkra semmilyen konfliktus nincs hatással. A szervezés körül van olykor feszültség, mert önmagunkat menedzseljük. Pontosabban a bőgősünk, Fehér Gabi kezeli a hazai koncertszervezést, Palágyi Máté hegedűs kolléga pedig a külföldit. Az együttes hat tagja közül négyen egy lakásban is élünk már évek óta, a viszonyunk testvéri.

Mivel foglalkoznak a szüleid? Sokak kellett vívni, hogy elfogadják a választásodat?

Szűcs Levente: Mindketten tanárok. Mindvégig támogattak, tényleg szerencsés vagyok. Elfogadták, hogy nem mentem egyetemre. De nem cserélném el ezt a nyolc évet semmire.

Azt kérded, mondjak három dolgot, amit ez idő alatt elsősorban megtanultam? Együttműködés, barátság, alázat. Ez másként nem lett volna meg. Lélekgazdaggá tett bennünket a zenekar.”

- Ratalics László -

Bohemian Betyars, csütörtök, Nádudvari Gasztro Színpad, 23.00. Előtte beszélgetés a zenekar tagjaival Pogrányi Péter moderálásával: 19.30, KULTer.hu – Dub Székház Összművészeti Helyszín.

[related-post post_id="3555839"]

[related-post post_id="3556654"]

[related-post post_id="3556533"]