Élni öröm, a világ játszótér, de nem rózsaszín

Debrecen - Ahogyan másnak a víz, az oxigén, úgy Palya Beának a dal, s a szabadság is életanyaga. Interjú.

Utóbbit így fogalmazta meg: „Azt mondhatom, amit érzek.” Az énekes-dalszerző következő mondataiból kisejlik, átalakulóban van benne ez a lételem: „Az is szabadság, hogy a testem saját impulzusait követhetem, bár kisgyermekkel ez nem mindig így van. Valahol az is szabadság, hogy ő van, figyelhetem, elmehetek vele az erdőbe csipkebogyót enni, miután megcsípte azt a dér. És az is, hogy tágas világot érzékelek magam körül. Kitárhatom a karomat, loboghat a hajam a szélben akkor is, ha ez egy erdőben, Pest határában történik, akkor is, ha a végtelen tenger partján. A terek tágasságának érzékelése belső dolog, nem a valós mérhető táv függvénye.”

Második gyermekének egyre szűkül a tér, két hónap múlva pedig új világ nyílik az egész család számára. A szülés előtti utolsó fellépések egyike november 4-én Debrecenben volt, a Nappali dalok könyvlemez dedikálási alkalmát követően. Ekkor, kevéssel a negyvenedik születésnapja előtt beszéltünk a Libriben.

Gyakorta kijelenti, négyéves kislánya legnagyobb tanítása a türelem. A hétköznapi apró-cseprőségekben vagy az élet nagy sodrát tekintve is?

Palya Bea: Mindkettőben. Az előbbire jó példa, amit az éjjeli felébredésekkor tapasztalok. Olyankor gyakran nyűgös, hisztis. Az anya, gyere, aludj velem; a takarót ne így; kérek vizet kérésekre korábban álmomból ébredve csípőből, ösztönből reagáltam. Próbáltam pár lépésben csitítani, aztán rászóltam, hogy maradjon csendben. Rájöttem, hogy nem erre van szüksége ilyenkor. Ő is álmos, kicsit összevissza van a lelke. Ma csak annyit ismételgetek, hogy Cica, minden rendben van, itt vagyok, ettől megnyugszik, hamar visszaalszik. Meg kellett tanulnom, hogy a reakcióim ne spontán fakadjanak, mert sokszor csak arra van szükség, hogy lekísérjem őt, ebben pedig figyelem van meg nyugtatás, biztonságadás. Ez nem mindig sikerül, éjjel én is fáradt vagyok, mert rengeteg más dolgom is van. Nem mondom magam szupertürelmes anyukának, de tanulom.

Mit tanítana neki feltétlenül azért, hogy ne kelljen végigjárnia azt az önismereti utat, amit Ön megtett?

Palya Bea: Valamiért végig fogja. Valamiért ő is fog terápiára járni. Nem hitegetem magam abban, hogy tökéleteset nyújtottam a lányomnak. Azt szeretném átadni neki, hogy élni jó, öröm. Azt, hogy egy csomó minden lehetséges, a világ egy nagyon tágas hely, amiben lehet játszótérszerűen ugrándozni. És azt, hogy kapcsolódni jó az emberekhez. De azt hiszem, hogy az ő négyéves kis lényével ezt egészen jól tudja.

Rajtakapja magát, hogy olyan, az édesanyjától hozott mintába csúszik, amit kifejezetten nem akart továbbadni?

Palya Bea: Persze, minden nap. Tudom, hogy magam felé is sok elvárásom van: még jobb dalt írjak, még jobban énekeljek, még jobban teljesítsem otthon a szuperanya, szexbomba, fitt, házimunkában naprakész nőt. A tökéletessel küzdök, pedig teljesen lehetetlen. Ezt azért már nem akarom megpróbálni, de bennem van a késztetés, hogy túlságosan nyomjam magam egy cél felé, és akarva-akaratlan ez a gyermekemre is kihat. Anyukám is ilyen volt velem. Ebből lett egy dolgos asszony szuperdolgos lánya, akinek a pihenést kell tanulnia. Lilike is ki tudja magát fárasztani, az utolsó utáni pillanatban, hullafáradtan sem áll le. Ez például biztosan ilyen minta, de még ezret tudnék mondani.

Megijeszti és magára szól, vagy elfogadja, hogy egyszerűen ez jön a gyökerekből?

Palya Bea: Mikor hogy. A nagy képben tudom, hogy mit nem akarok közvetíteni. Mégis van, amikor hallom a saját hanglejtésemen, hogy ugyanolyan elváró, mint olykor az anyukámé – na azt utálom. Ez napról napra változik. Az alján van egy nagy elfogadás, hogy ez így van, de néha eltűnik az érzés.

A második szülés előtt áll. Másként készül erre?

Palya Bea: Igen, mert van már mögöttem egy lenyomat. Még nem annyira érdekel. És alapvetően is azt érzem, hogy bíznom kell a testemben. Nagyon sok könyvet elolvastam, amik segítettek, de a testemben van a valódi tudás. Ezen sokat dolgozom, sokkal erősebbek az izmaim, jobban bírom magam, kevesebbet szedtem föl. Reményeim szerint korábban le fogok állni a munkával. Négy éve kihúzódott a tevékeny időszak, a szülés előtt kevéssel még könyv-kéziratot adtam le, és azt követően sem volt könnyű. Most egy hónapot legalább szeretnék magamnak hagyni, hogy nézhessek ki a fejemből, sétáljak az erdőben, és mondjuk libamájat egyek.

A folyamat már az áldott állapot előtt megkezdődött. Kiköltöztek a városból, kicsit elhúzódott a pezsgéstől…

Palya Bea: Ez egy negyvenéves korhoz közeli állapot. A befelé fordulás természetes egy életúton, különösen egy alkotó emberén. Alkalmas arra, hogy megnézzük, mi van. Nem akarok számot vetni magammal, mert minden alkotásommal ezt teszem, de megjelent valami újfajta lassulás igénye. Sokat nézem a fákat, a madarakat, közel vagyok a természethez, és távolabb a várostól. A férjem vágyott a város szélére, és nagyon igaza volt. Sok volt már nekem a saját „palyabeaságomból”, a központban egy kávézóban nem tudtam leülni beszélgetni, mert mindig odajöttek az emberek, csupa kedvességből persze. Ráadásul az én közönségem még diszkrét is, sokszor látom a szemvillanásokat, amikor megismernek, és nem jönnek oda. Aranyosak, de sok lett ez is. Régen életforma volt, hogy mentünk helyről-helyre, táncoltunk folyton. Most is jól tud esni; bulizni nagyon szeretek, de megvan a maga módja, hogy most hogyan szórakozom: biztonságos környezetben, közeli barátokkal. A gyerekeim vannak most fókuszban, hogy nekik élhető, jókedvű mindennapokat teremtsek. Nem szándékos vagy kontrollált ez lassítás, én abban nem vagyok jó. A „Palya-udvar” egyszerűen összeszűkült.

Fotó: Molnár Péter

Egy magát zabolátlan fiatalnak valló pap jut eszembe, aki akkor érezte meg a valódi szabadságot, amikor megkötötte magát hivatásban, házasságban. Az Ön életében is több a kötöttség, mint egy évtizede, de mintha most lenne a legegészebb.

Palya Bea: Igen, egészebbnek, szabadabbnak érzem magam. Bár ez a családos állapot nem mindig optimális nekem. Vannak kitörési vágyaim. Már megzaboláztam magam, elég jól tudok bánni azzal a készlettel, ami az én anyagom, de időről időre feltűnik egy hívás, hogy menjek más világba. Nagyon barátja vagyok a családi életformának, annak, hogy csináljunk gyereket, legyünk sokat vele, neveljük, de ez nagyon kemény néha, és olykor a vágyak ellen szól. A barátságban nekem benne van az őszinteség, ezért be lehet vallani, hogy családban élni néha pokoli. Lehet ilyet mondani. Nekem volt néhány ilyen hetem most, de ettől még nagyon elkötelezett vagyok, tudom a kereteket, amiket szabtam magamnak az élethez. Nem szeretem a mintákat, azt, amikor rózsaszínűre festjük az egészet. Az igaz, hogy a sokkal több kötöttség ellenére is szabadabb vagyok. Úgy hiszem, hogy bármely más párhuzamos életben, ha végigjártam volna negyven évet, a tendencia ugyanez lenne. Az emberéletút olyan, hogy a szabadság irányába tart. Utazni nagyon érdemes, párhuzamos világokat megtapasztalni, sorsokat megismerni. Van barátom, aki hatvan évesen jött rá, hogyan lehet szabadnak lenni. Akkor otthagyta a férje, és utazgatni kezdett. Egy csomó formája van a felszabadulásnak, apróbbak is, lehet akár vonatozgatni. Apukám például most ezt teszi.

Ahogyan az örömöket, úgy a nehézségeket sem rejti véka alá. Hogy hozza vissza magát a mélységekből?

Palya Bea: Mozgássá alakítom ezt az energiát: sportolok, jógázok, táncolok. Elkezdem magam figyelni, a légzésemet, és sokszor csak várok. Kapcsolódom olyan emberekkel, akikben megbízom. Vannak barátaim, akikhez instant fordulhatok.

Hangoztatja, a vágy természetes, a férje pedig fantasztikus, mert őszintén beszélhet erről is vele. Ön hogyan viseli, hogy a párjának ugyanilyen érzései vannak, bizonyosan flörtöl is?

Palya Bea: Szeretek videókat nézni, nemrég láttam Esther Perel előadását, aki épp erről beszél: az együttélés tulajdonképpen a vágy gyilkosa, a kettő egymás ellen hat. Elvárjuk a férjünktől, hogy legyen biztonságot adó, mindig ott legyen, lehessen számítani rá, de közben legyen izgalmas, újszerű, titokzatos, elérhetetlen. Az előadó azt mondta, hogy a párok, amelyeknél működik az erotikus intelligencia, megadnak egymásnak bizonyos szabadságot. Tudom, hogy a férjem is flörtöl a maga módján, kicsit jobban örülnék, nagyobb biztonságot jelentene, ha több rálátásom lenne. Én nyíltan csinálom, ő kevésbé. Egyébként semmi bajom ezzel, mert hiszek abban, hogy az ember nem arra van kitalálva, hogy ugyanarra vágyjon negyven éven át. Ez „bullshit”. Van, hogy én is fantáziálok, vagy beleírom dalba. A bizalom pont erről szól, hogy ezekről is lehet beszélni. Közben tudom, hogy a párkapcsolatban is vannak titkok. Én abban hiszek, hogy mindent ki az asztalra, és beszéljünk róla, de meg kell hagyni a távolságot, hogy aztán lehessen közeledni.

Hogyan képzeli az Ön előtt álló egy évet?

Palya Bea: Csendesnek, lassúnak, tágasnak. Legyen még szilárdabb a „palyabea brand” abban az értelemben, hogy ne egy érdekesen gondolkodó lány furcsaságai legyenek a dalok, írások, hanem egy magyar női énekes-dalszerző termései, amihez aztán lehet kapcsolódni. Magyarországon még probléma, hogy nagyon patriarchális berendezkedésű a társadalom és a zeneipar is.

Nálam idősebb generációban énekes-dalszerző nő – aki duplán viszi vásárra a bőrét – nagyon kevés van. Furcsaság, „szenzáció” lettünk a 2010-es évek elején az őszinteséggel, miközben Amerikában Tori Amos ír a menstruációról, meg Lily Allen, Beyonce, Whitney Houston a vetélésről, abortuszról. Nyugaton az oké, ha egy nő ír a saját testében, lelkében zajlókról, itthon még nem. Nem a férfiak helyett akarom ezt csinálni, hanem mellé. Az én „feminizmusomban” van „és”. A zenével annyi mindent lehet közvetíteni.

- Megyesi-Horváth Borbála -

„Iszonyúan sokat küzdhetnek belül”

Palya Bea aktív a közösségi oldalán. Az üzenőfalon kirívó kérésre lettem figyelmes. Egy férfi szerint Beának népszerűsége okán véleményt kell formálni a jelen politikai helyzetről. Nem volt kérdés, hogy nem reagál, de motoszkált bennem: ő hogyan fogalmazná meg a miértet.

„Nem érdekel annyira. Nem vagyok teljesen elzárva tőle, de nem hat rám olyan mélységekben, mint mondjuk Salif Keita zenéje, meg a vele való találkozásom. Nem ebben élek, és nem is befolyásolja jelentősen az életemet. Persze épp most vettem részt a Django Reinhardtról szóló film forgatásán Franciaországban, és érzékeltem, hogy belenyúl a politika az emberi életbe, a cigány táborok sorsába, de nekem nincs meg ez a tapasztalásom. Amit én csinálok, más rétegből táplálkozik. A politikában lévő embereket úgy látom, mint akik iszonyúan sokat küzdenek belül, s közben azt kell mutatniuk, hogy nagyon tudnak valamit, erősek. A menekültügyről például azt kijelenteni, hogy gyerekek, nem tudjuk mi a jó megoldás, egy politikus nem mondhatja. Pedig ez lett volna a legadekvátabb.

A politikusok gyakran válnak apa- és anya-, vagy akár dühszimbólumokká, akikre ki lehet csapatni a mérget. Én találok ennél érdekesebb eszközöket. Értem a folyamatot, ahogyan ez az emberek mindennapját megkeserítheti, de én nem tudok hitelesen hozzászólni, mert nem ebben élek. Javaslom mindenkinek, hogy igyekezzen eggyel belsőbb rétegből merítkezni.”

Névjegy: Palya Beáta