Nagyvilág

2009.01.05. 14:02

Gyorssegély a Gázai övezetnek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettől

<p>Megkezdi a segélycsomagok szétosztását a Gázai övezetben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.</p>

A szervezet sajtóreferense, Fekete Dániel a Független Hírügynökségnek elmondta: várhatóan kedden vagy szerdán kaphatják meg a rászorulók az elsősorban élelmiszert tartalmazó csomagokat.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet becslése szerint körülbelül ötszázan kaphatnak az összesen ötmillió forint értékű segélyből. Fekete Dániel elmondta: csomagokat Khanyunes település vonzáskörzetében osztják szét. Hozzátette: helyszínen tartózkodó munkatársuk szerint nagy szükség van a segítségre. A több mint egy hete tartó izraeli támadások miatt a boltok polcai teljesen kiürültek, az áramszolgáltatás napi pár órára csökkent, és emiatt az ivóvíz beszerzése is nehézkes, a kutak szivattyúi ugyanis árammal működnek.

Fekete Dániel elmondta: további humanitárius akciókat is terveznek a Gázai övezetben, ezek megvalósulása azonban a szervezethez érkező támogatásokon múlik.

Ahogy arról már korábban a Független Hírügynükség beszámolt, december 27-én kezdődött az izraeli támadássorozat a Gázai-övezet ellen. A hadsereg január 3-án pedig szárazföldi támadást indított. A harcokban eddig több százan vesztették életüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!