Küldjön hírt! – Több mint kétszázan vettek részt a Gyermek Egészségnapon

Küldjön hírt! – Több mint kétszázan vettek részt a Gyermek Egészségnapon
© Fotó: Vágott Adrienn
Debrecen – A Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete Április 29-én, pénteken Gyermek Egészségnapot szervezett a Simonffy utcai Ifjúsági Házban.

Az eseményt második alkalommal rendezték meg, melyre több mint 200 gyermek érkezett. A nap programjai a Teddy Maci Kórház nevű foglalkozásra épültek, mellyel az orvostanhallgatók már több mint 10 éve járják a debreceni és környékbeli települések óvodáit, hogy a gyerekek egészségneveléséhez hozzájáruljanak, illetve csökkentsék bennük az orvosoktól való félelmet.


eg (1)

Fotó: Vágott Adrienn


A pénteken megrendezett programok között volt pl. egészséges életmód stand, ahol a gyerekekkel a gyümölcs- és zöldségfogyasztás fontosságáról és a rendszeres testmozgásról beszélgettek. Rendelőintézet stand, ahol lehetőség nyílt megismerni és kipróbálni néhány orvosi eszközt, mint például a fonendoszkópot, vérnyomásmérőt, de volt játék EKG, ultrahang és defibrillátor is. És végül maciműtő stand, ahol a gyerekeket zöld ruhába öltöztették, majd közösen megnézték, milyen szerveket rejt magában a Teddy Maci.

Ezen kívül vendégeink voltak a Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesületének tagjai, és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat munkatársai is, akik ajándékokkal kedveskedtek a gyermekeknek, és egy kis bemutatót is tartottak, hogy vészhelyzet esetén mi a teendő. Természetesen nem hiányozhatott az arcfestés és lufi osztogatás sem.

– Szilágyi Henrietta –








hirdetés