Krucsó verhetetlen volt ötven gyorson

Krucsó Zsolt
Krucsó Zsolt - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A debreceni úszó, Krucsó Zsolt két versenyszámot követően állhatott fel a dobogóra a vantaa-i Eb-n.

Július 10. és 17. között a finnországi Vantaa városa adott otthont a Transzplantáltak és Dializáltak Európa-bajnokságának. A kontinensviadalon Hajdú-Bihar megyét három sportoló képviselte: Bogyor Tünde, Kóka Zoltán, valamint Krucsó Zsolt egyaránt szép sikerekkel hívta fel magára a figyelmet.

Kifogástalan körülmények

– Elégedett vagyok az eredményeimmel – vágott bele a Hajdú-bihari Napló kérésére Krucsó, aki ötven méteres gyorsúszásban legyőzhetetlennek bizonyult, ötven méter mellen ezüstérmet szerzett, továbbá a kétszáz vegyes fináléjában a negyedik helyen csapott a célba. – Heti három edzéssel készültem az Eb-re, majd a verseny előtt edzőtáborba vonultam, ahol minden nap kétszer tréningeztem. Csupa pozitívumokat tudok elmondani a rendezésről, a finnek kitettek magukért, kiváló házigazdáknak bizonyultak, az ország pedig csodaszép. Ugyanúgy, mint a többi sporteseményen, itt is rendeztek megnyitót, valamint záróünnepséget. Ezek a megmérettetések elsősorban az egészségről szólnak. Vannak helyek, ahol főleg kedvtelésből sportolnak, ezzel szemben Magyarországon csak válogatókon lehet kivívni az indulási jogot.

A cívisvárosi sportember tizenkét esztendővel ezelőtt esett át májtranszplantáción, azóta indul a szervátültetetteknek kiírt eseményeken.

– Pályafutásom során már rengeteg helyen jártam, a versenyekről mindig medáliákkal tudtam hazatérni. Hogy melyik a legkedvesebb versenyszám a számomra? Az 50 méteres gyorsúszást mondanám, hiszen tavaly a világjátékokon, idén pedig az Európa-bajnokságon is győzelmet ünnepelhettem. Emellett az ötven, valamint a száz mell ugyancsak közel áll a szívemhez – zárta mondandóját Krucsó Zsolt.

HBN–BÁ


Éremhalmozók

  • Bogyor Tünde teniszező: egyéni ezüstérem, női páros ezüstérem
  • Kóka Zoltán asztaliteniszező: egyéni ezüstérem, férfi páros aranyérem
  • Krucsó Zsolt úszó: 50 méteres gyorsúszás aranyérem, 50 méteres mellúszás ezüstérem, 200 méteres vegyes úszás 4. hely








hirdetés