Közélet, politika és bulvár

Kovács András Péter
Kovács András Péter - © Fotó: HBN
Debrecen – Négy ismert humorista szórakoztatja a közönséget a Dumaszínház Duma Aktuál című műsorában május 22-én a Lovardában.

Hadházi László, Kovács András Péter, Litkai Gergely és Lovász László lesznek az est házigazdái, akik hazai aktualitásokra fókuszálva dolgozzák majd meg a rekeszizmokat.

A Duma Aktuál cím alapján nemcsak a közönség, de még mi is a politikára gondolunk, ám nem szeretnénk, ha a politika eluralná a műsoridőt. Szó lesz a politika mellett közéleti témákról is, illetve a közönség segítségét is kérjük majd, hogy segítsenek eligazodni bizonyos kérdésekben, mint például a szexizmus vagy a macsóság. Akár azt is mondhatnám, hogy humoros szolgáltató műsorral lépünk a színpadra, aktuálisak leszünk politikai, közéleti és bulvár értelemben egyaránt” – mutatta be a produkciót lapunknak Kovács András Péter.

A Dumaszínház társulata a köztévé híradójának paródiáját is elkészítette az elmúlt hónapban, ami óriási siker lett – a május 22-i debreceni fellépésből sem maradhat majd ki ez a vicces program. „Az angol nyelvű híradó-paródiánknak van egy kibővített rendezői változata, az internetre csak egy rövidített verziót tettünk fel, így a legnagyobb rajongók számára is újdonságokkal tudunk majd szolgálni” – fogalmazott a Karinthy-gyűrűs humorista.

HBN-SzL


A május 22-én, 19 órakor kezdődő előadásra belépőjegyek elővételben a Tourinformban, a Kölcsey Központban, az OTP Travel Silverben, a Libri Könyvesboltban, a Líra könyváruházban, a Földkörüli Utazás és az IBUSZ irodájában kaphatók.



Sporthírek






hirdetés