Korszerűsítik a debreceni Honvédtemetőt

Akt.:
Megújul a Honvédtemető
Megújul a Honvédtemető - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Hosszú távon hadtörténeti múzeum létrehozását tervezi a debreceni polgármester.

209 millió forintot nyert el pályázaton a debreceni Honvédtemető felújítására Debrecen városa a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárával együttműködve – jelentette be a helyszínen Papp László, Debrecen polgármestere. Elmondta: a pénz nagy részét a kegyhely első világháborús részének renoválására lehet fordítani. A várhatóan a nyár végén kezdődő munkák során egyebek mellett kicserélnek 2023 darab párnakövet, rendezik a parkot, a sétányt, felújítanak egy emlékoszlopot és egy emlékműnek is kialakítanak helyet.

Az önkormányzati vezető arra emlékeztetett, hogy az önkormányzatnak nagyon jó a kapcsolata a dandárral. Néhány napja például a Múzeumok Éjszakáján, a Régi Városházán az első világháborúban is harcoló 39-es gyalogezredről szóló kiállítást is meg lehetett nézni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Molnár Péter

Debrecen áldozatai

Papp László elmondta, hogy a Honvédtemetőben található, 1932-ben épült panteon felújítását is tervbe vették. Amennyiben nyernek egy pályázaton 50 millió forintot, egyebek mellett megszüntetnék az épület beázását, majd egy színvonalas, a város katonai hagyományait, első világháborús szerepét bemutató kiállítást rendeznének ott be.

Távlati célunk, hogy Debrecenben hadtörténeti múzeumot hozzunk létre

– jelentette be a polgármester.

A múltat megmutatni

– Ezeknek a fejlesztéseknek a hatására meglesz annak a lehetősége, hogy a következő generációt is tanítsuk. Megmutassuk nekik, hogy mi történt itt a múltban. Mire lehet méltán büszke Debrecen, a magyar honvédség és a debreceni katonák – fogalmazott a sajtótájékoztatón Ruszin Romulusz dandártábornok, az V. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.

HBN-OCs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés