Kiállítást és bemutatót rendeztek a közfoglalkoztatásról Hajdúnánáson

Hajdúnánáson rendezték meg a Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást
Hajdúnánáson rendezték meg a Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást - © Fotó: Magánarchívum
Hajdúnánás – Hajdúnánás és a kormányhivatal első ízben szervezte meg a megyei közfoglalkoztatási kiállítást.

A rendezvény lehetőséget adott 35 megyei településnek, akik vállalták, hogy bemutatják a startmunka-mintaprogramok eredményeként előállított termékeiket és azt, hogy a programokban végzett értékteremtő tevékenységük mind-mind a helyi közösségek javát szolgálják.

– Nem az elsődleges munkaerőpiaccal, és nem a profit­orientált cégekkel kell összehasonlítani a jelenlegi közfoglalkoztatást, hanem a rendszer korábbi önmagával – emelte ki köszöntőjében Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere, aki hozzátette, ha ezt az összehasonlítást megtesszük, akkor senkinek nincs szégyenkeznivalója, hiszen fantasztikus teljesítmény, amilyen széles palettán dolgoznak a települések. Igyekezzünk mindent elkövetni annak érdekében, hogy a települések kihasználják azt a mozgásteret, amit az új közfoglalkoztatási program lehetővé tesz számukra – tanácsolta.

– Pontosan tudom, hogy Hajdúnánás városa a megye több településével együtt nem problémát, nyűgöt, hanem lehetőséget, értékteremtést látott, s lát mind a mai napig a közmunkaprogramban” – kezdte ünnepi beszédét Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja. Beszélt a települések által előállított értékekről, amelyek mára egyre nagyobb szerepet töltenek be a megye gazdaságában. – Saját lehetőségeit felismerő, azzal élni tudó, s a helyi közösséget kiszolgáló kör alakul ki településenként ennek a programnak a keretén belül – mondta.

Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási stratégiai és koordinációs főosztályának vezetője a közfoglalkoztatási rendszer múltjáról, jelenéről, s annak tapasztalatairól szólva elmondta, hogy 2011 óta a kormány egyre magasabb költségvetési forrásokkal támogatja a hazai közfoglalkoztatást, melyhez szervesen kapcsolódik a munkaerőképzés, –szolgáltatás is. Cél, hogy az elsődleges munkaerőpiacra jutást minél hamarabb és minél gyorsabban segítsék elő – tette hozzá főosztályvezető.
Réthy Pál többek között beszámolt a jövő évi költségvetésről is, mely alapján az ez évi 270 milliárd forinttól jóval magasabb források is rendelkezésre fognak állni – a jövő évi előirányzat alapján 340 milliárd forint.

A bemutatókon megismerhették a közfoglalkoztatás keretében zajló színes, már-már hanyatlófélben lévő tevékenységeket. Láthattak többek között szalmafonást, csipkekészítést, olajsajtolást, papírbrikettgyártást, káposztagyalulást és -taposást, rongyszőnyegszövést, illetve kosárkészítést. Hajdúnánás főterén a kóstolók és főzőverseny mellett számos Hajdú-Bihar megyei település kulturális csoportjainak bemutatóival, zenés-táncos programjaival is várták az odalátogatókat.

HBN–HZS

Címkék: ,







hirdetés