Hónapról hónapra nő az új járművek eladása

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Sean Gallup/Getty Images
Debrecen – Az MGE szerint az év egészében is megvalósulhat az előre jelzett növekedés.

A személygépjármű forgalomba helyezés az első öt hónapban 2013-hoz képest jelentős előrelépést mutat, ami biztató jel arra, hogy az év egészében is megvalósulhat legalább az előre jelzett növekedés – olvasható a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) értékelésében.

Túlszárnyalta

Az első öt hónap alapján mindenképpen pozitív az a folyamat, amely szerint az új gépjármű értékesítési piac most már minden havi összehasonlításban növekszik. Különösen fontos, hogy a tavalyi gyenge első negyedév utáni kisebb fellendülést is túlszárnyalja az idei forgalom, amit a még mindíg alacsony volumen mellett is fontos trendnek nevezhetünk. Jelentős piacnövelő tényező a forintkamat csökkenése, ami kedvező autófinanszírozási lehetőségeket biztosít, de a hitelfelvételi kedv fokozódására még várnunk kell.

Címkék: , , ,







hirdetés