2008.02.29 08:11; Frissítve: 2008.02.29 08:11


Önnek hogy tetszik a debreceni új piac?

Debrecen – Első nap az új piacon. Korán reggel kint voltunk, lássuk az első reakciókat. Megkérdeztük,önnek hogy tetszik az új piac? 

Azt tudom elmondani, amit érzek. Nagyon szép az épület, tiszta minden része, tágas a tér, kedvemre való. Szívesen fogok itt vásárolni. Az árakat is jónak találom. A hentes árut megyek éppen megnézni. Keresem, mit hol találok majd. Hiányzott ez már Debrecennek!
Bodor Sándorné
nyugdíjas

Most azért jöttem el, hogy tájékozódjak, mit hol fogok találni, miket árulnak a kofák, a boltosok. Drágának találtam most első ránézésre az árakat. Nem tudom, hogyan jutok majd fel az emeletre, mert a mozgó lépcsőn szédülök, a lépcsőt meg a térdem nem fogja bírni.
Takács Ferencné
nyugdíjas

Nagyon tetszik ez a nagy, tiszta épület. Tegnap megvettem a zöldséget, ma a húst akarom megnézni a henteseknél, úgy tudom, a felső részen kell keressem. Azt látom, hogy nagy a választék. Szép környezet, jó helyen épült az új piac, szívesen fogunk itt vásárolni.
Nagy Istvánné
gondozónő
Kulturált, szép épület, tiszta minden része. Tetszik, hogy ekkora nagy tere van, hogy levegős és áttekinthető a terem, így látom mit, hol találok. Kicsit drágább az áru, mint eddig volt, de gondolom alakulni fog még. Eddig is jártam piacra, ezen túl is itt fogok vásárolni.
Kasza Jánosné

nyugdíjas

Igen, nagyon tetszetős az épület. Kedves a légkör. Modern itt minden, megnyerte a tetszésemet. Figyeltem az árakat, nem olyan magasak. Főzéshez keresek most ezt-azt. A káposztát, a paradicsomot, a banánt is mind a piacon vettem eddig, ahogy ezek után is.
Szutor Imréné
nyugdíjas



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Csütörtöki programok Debrecenben
Debrecen - Nézze meg milyen programokat kínál Debrecen csütörtökön az érdeklődőknek! tovább »
Az adózásról kérdeztek
Debrecen - Örökölt lakás eladásából származó jövedelem bevallásával, egészségügyi hozzájárulással, [...] tovább »
A diplomásokat oktatóként vonják be a programokba
Debrecen - A közfoglalkoztatás és a startmunka mintaprogramok visszavezethetnek a munkába tovább »
Újraindul a marhaexport Törökországba
Budapest - A törökök elfogadták a magyar hatóság intézkedési csomagját, s ezért ismét engedélyezik a az [...] tovább »
Hideg idő – A leghidegebb éjszakák következnek, megdőlhetnek a hidegrekordok
Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) - Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása