önkormányzati választások

2019.10.13. 23:17

Papp László tovább erősítené Debrecen gazdaságát

Az elmúlt öt esztendő „komoly, megfeszített munkájának” tulajdonítja a sikert Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen újraválasztott polgármestere, aki fontos célnak nevezte, hogy tovább erősödjön a hajdú-bihari megyeszékhely gazdasága.

Fotó: Kiss Annamarie

Papp László az MTI-nek nyilatkozva vasárnap éjszaka úgy fogalmazott: „újabb átütő győzelem született, 1998-tól ez a hatodik teljes felhatalmazású győzelem Debrecen esetében”, arra utalva, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség képviselőjelöltjei ezúttal is minden egyéni választókerületben győztek.

Papp László szerint eredményes volt a 2016-ben elindított Új Főnix-terv, amely „gazdaságfejlesztési alapú városfejlesztési stratégia”.

Debrecenben az elmúlt öt esztendőben több mint 6200 új munkahely jött létre, 600 milliárd forintot meghaladó működő tőke érkezett a városba, ami megalapozza Debrecen gazdasági stabilitását és fejlődését.

Debrecen újraválasztott polgármestere szerint a növekvő bevételek lehetővé teszik, a város regionális szerepkörének erősítését.

A következő öt év fontos céljának nevezte, hogy Debrecen gazdasága tovább erősödjön, és fenntartsák azt a folyamatot, hogy „innen a fiatalok már nem elvándorolnak tőlünk nyugatabbra, hanem inkább idejönnek már tanulni is, aztán dolgozni is, ami egy növekvő város képét vetíti előre”.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!