2024.03.24. 08:35
Megdolgoztak az egy pontért a DEAC futsalosai
Kétszer is hátrányban voltak a Kecskemét ellen, ettől függetlenül döntetlennel zárult az ütközet.
Döntetlent játszott a DEAC a Kecskemét ellen
Forrás: deac.hu
A DEAC férfi futsalcsapata általában hétfőn vagy pénteken szokott bajnokit játszani. A sorminta ezúttal megszakadt, hiszen Tihanyi Csaba legénysége szombaton fogadta a Kecskemétet. A „hírös városiak” legutóbb nagyjából egy hónappal ezelőtt vizitáltak a DESOK-ban, akkor a kupameccsen a DEAC 3-1-re nyert, emlékeztetett a debreceniek honlapja.
A találkozó első ígéretesnek tűnő lökete Tóth Attila nevéhez fűződött, próbálkozása elsuhant a jobb kapufa mellett. A hatodik minutumban a vendégek megszerezték a vezetést: Kajtár a felezővonal közeléből végzett el egy szabadrúgást, a labda pedig a gólvonalon túlra jutott. Ezt követően Faragó Ádám Suscsák Máté János két nagy lehetőségénél is védett. Az első félidő derekán Berecz Rafael bosszankodhatott, hiszen a kapufát találta el. A DEAC játékosa néhány másodperccel később már örülhetett, ugyanis a Rigó Lászlóról kipattanó labdát belőtte. Aztán Berecz már hátul dolgozott, mivel egy gólba tartó labdánál mentett óriásit. A szünetig újabb találatot már nem láthatott a közönség, így 1-1-ről folytathatták a felek.
Nem indult jól a második játékrész, mivel egy kecskeméti szabadrúgás-variáció után Thiago lábáról pattant be a a labda a debreceni kapuba. Ezt követően ismét ment a DEAC az egyenlítésért, többek között Nagy Bence dolgoztatta meg néhány alkalommal Rigót, aki állta a sarat. Egy sérülés miatt a vendégeknél Rigó helyét az egykori DEAC-kapus, Krajcsi Bence vette át, ám Rigót hamar meggyógyították, így visszatérhetett a játéktérre. A 32. minutumban Nagy Bence lekészítése után Faragó Lajos higgadtan értékesítette a helyzetét, ezzel újra egalizált a DEAC. Figyelnie kellett a Kecskemétnek, mivel bő öt perccel a vége előtt összeszedték az ötödik faultot. A vendégek többször már nem szabálytalankodtak, így nem kapott büntetőt a DEAC. A hajrában fellélegezhettek az egyetemisták, hiszen Bencsik egy hatalmas ziccert elhibázott. Az utolsó percben elővette a Debrecen az öt a négy elleni felállást, de nem profitáltak ebből, emiatt 2-2 lett a végeredmény.
A DEAC legközelebb szerdán lép pályára, ekkor a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Haladást látja vendégül.
A tényekFérfi futsal NB I., felsőház, 6. forduló DEAC-SG Kecskemét Futsal 2-2 (1-1) DESOK, vezette: Takács Ákos, asszisztensek: Balla Levente, Borbás Bottyán Aurél. Gólszerzők: Berecz (11.), Faragó L. (32.), ill. Kajtár (7.), Thiago (22. – öngól). |