Atlétika

2024.03.19. 19:00

Arany Attila egyéni csúcsot döntene Mostarban

A DSI Debrecen versenyzője ezúttal az időeredményre fókuszál, a helyezés másodlagos lesz számára.

Molnár Szilárd

Arany Attila

Forrás: Kiss Annamarie

Nem egészen egy hónappal a spliti félmaratonon elért győzelme után újabb rangos, nemzetközi versenyen, 8. Mostar Félmaratonon áll rajthoz Arany Attila, a DSI Debrecen hosszútávfutója. A cívisvárosi kiválóság tavaly második lett a bosznia-hercegovinai megmérettetésen, így nagy várakozással tekint a szombati verseny elé.

Fekszik neki a terep

– A Neretva folyó partjánál fekvő városban rendezett félmaraton vonalvezetése rendkívül ideális számomra – ismertette a Haonnak Arany Attila. – A gyors, viszonylag sík, kevés kanyarral és fordítóval kialakított pályán futottam tavaly az egyéni csúcsomat.

A mostani felkészülés előtt azt a célt tűztük ki, hogy a múltkori, spliti versenyen a minél jobb helyezést érjek el, míg Mostarban az 1.08.06-os egyéni rekord megdöntésén lesz a fókusz.

A horvátországi küldetést már sikerrel teljesítettem az első helyezéssel, kíváncsian várjuk, megvalósulnak-e a hercegovinai remények, és sikerül 1.08 alatt célba érnem – ecsetelte.

Tartani fogja a tempót

A mezőny erőssége előrevetíti a jó tempójú futás lehetőségét, hiszen a rajtlistán Arany Attila mellett ott található a tavalyi verseny másik két dobogósának neve is, kiegészülve három kiemelkedő képességű afrikai futóval. A debreceni kiválóság bízik benne, az afrikai futók nem diktálnak majd őrült tempót a megmérettetés elején. – Reménykedem a csúcsdöntésemhez ideális 3.12-3.15 perc/ km-es iramban, amit jó lenne nem egyedül felvállalni, hanem egy csoport részeként taktikusan végigvinni a 21 kilométeres távon.

Okosan akarok versenyezni, semmiképpen nem vállalok be a tervezett tempónál gyorsabb iramot.

Remélem, így az utolsó kilométereken még marad erőm a hajrához – nyilatkozta Arany Attila hangsúlyozva, ezúttal minden az időeredménynek lesz alárendelve, a helyezés csak másodlagos szempont számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában