Debrecen

2024.02.27. 09:10

Ketten is meghívót kaptak a DEAC-ból

A debreceni futsalosok az utóbbi időben rendre bekerültek a felnőtt csapat keretébe.

Haon.hu

A debreceniek folyamatosan bizonyítani szeretnének

Forrás: DEAC-archív

A magyar U19-es futsalválogatottra ezen a héten két edzőmeccs vár: a mieink szerdán és csütörtökön a szerbeket fogadják a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban. Frank Tamás szövetségi edző Győri Balázs és Varga Zoltán személyében két DEAC-játékosnak is meghívót küldött. – Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy tagja lehetek a keretnek. 

Az a célom, hogy minél többet tanuljak és fejlődjek, emellett a maximumot akarom nyújtani, mivel a következő alkalommal is be szeretnék kerülni a válogatottba

– nyilatkozta a 17 éves Varga Zoltán, aki először bizonyíthat a nemzeti együttesben. – Korábban már szerepeltem a válogatottban, így próbálom a tapasztalataimmal Zoli beilleszkedését megkönnyíteni. Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy a hazámat képviselhetem, remélem, ezt még sokszor átélhetem – fogalmazott a klub honlapjának szintén 17 esztendős Győri Balázs. 

A két játékos tehetségét alátámasztja az, hogy az utóbbi időben mindig bekerültek a DEAC férfi futsalcsapatának a keretébe. 

A magyar U19-es válogatott programja: 

Február 28., 18.00: Magyarország-Szerbia 

Február 29., 13.00: Magyarország-Szerbia 

Mindkét találkozót a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban rendezik meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában