Futsal

2023.12.12. 14:16

Sorsoltak a DEAC futsalosainak a kupában

A debreceniek célja továbbra is a végső győzelem.

Haon.hu

A debreceniek túljutnának a miskolciakon

Forrás: DEAC-archív

Már csak nyolc csapat van versenyben a női futsal Magyar Kupában. A hétfői sorsoláson kiderült, hogy a DEAC a negyeddöntőben a Diósgyőrrel találkozik, a párharc első meccsét Miskolcon rendezik meg a tervek szerint január első hétvégéjén, majd a visszavágó februárban lesz a DESOK-ban – írta a deac.hu. 

Érdekesség, hogy Quirikó Vivien tanítványai az előző idényben ugyancsak a legjobb nyolc között találkoztak a DVTK-val: akkor hazai környezetben 6-1-re, idegenben pedig 4-1-re nyertek játékosaink. Köztudott, hogy együttesünk 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban a bajnoki cím mellett a kupát is elhódította. – Kaphattunk volna könnyebb és nehezebb vetélytársat is. Annak örülök, hogy a közvetlen riválisainkat – a TFSE-t és a Tolnát – elkerültük. 

Az előző szezonban a kupa ugyanezen szakaszában szintén a DVTK volt az ellenfelünk, akkor magabiztosan léptünk tovább a négyes döntőbe.

Félvállról azonban nem szabad venni a párharcot, hiszen a miskolciak sokat fejlődtek tavaly óta, és nagyon jól szerepelnek a bajnokságban. Egyértelműen a továbbjutás a célunk, szeretnénk a májusi final fourban pályára lépni – nyilatkozta vezetőedzőnk, Quirikó Vivien. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában