Futsal

2023.11.17. 11:11

Tizenegy gólt hozó meccsen verték az Újpestet

A Debreceni Egyetem alakulata már az első percben megszerezte a vezetést a lila-fehérek otthonában.

Haon.hu

Jogos a DEAC-öröm, szép győzelmet arattak Újpesten

Forrás: DEAC-archív

A DEAC férfi futsalcsapata az újpestiek csarnokában vizitált a férfi futsal NB I. 13. fordulójában csütörtök este – adott hírt a klub hivatalos oldala. A két csapat ebben a szezonban már összecsapott egymással a DESOK-ban, az augusztusi mérkőzés végeredménye 3–3 lett.
A mostani összecsapáson hamar ”berúgta az ajtót” a Debrecen, mivel Tóth Attila már az első percben betalált. Az előnyt a hatodik percben Siska Gergő duplázta meg, majd a szünethez közeledve még tekintélyesebb lett a fór, ugyanis Thiago és Tóth is bevette az újpestiek kapuját. Az első félidőben Horváth Benedek találatával ugyan szépítettek a lilák, ettől függetlenül kedvező helyzetből várhatta a folytatást az egyetemi alakulat.

Góleső

Szerencsére a második játékrészben sem vettek vissza Tihanyi Csaba fiai, ennek köszönhetően nem forgott veszélyben a győzelem.

A szünetet követően előbb Harmati Tamás volt eredményes, majd Thiago és Siska újabb találatával a 25. percben már 1-7 szerepelt az eredményjelzőn.

A hátralévő időben a budapestiek kétszer villantak, míg a vendég oldalon Faragó Lajos vette ki a részét a gólesőből. A DEAC végül 8-3-ra győzött, így jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán.
A legközelebb rangadó legközelebb hétfőn 18.30-tól lép pályára, ekkor az MVFC Berettyóújfaluvak vív vármegyei rangadót a DESOK-ban.

A tények
Férfi futsal NB I 13. forduló
Újpest FC-220Volt–DEAC 3–8 (1–4)
UTE Atlétikai Stadion, vezette: Zimonyi Péter, asszisztensek: Karsai Roland, Topálszki Szabin.
DEAC: Faragó Á. – Harmati, Thiago, Tóth A., Szatmári. Cserék: Bazsányi, Nyerges, Faragó L., Berecz, Vass, Franchu, Siska, Magyar, Győri. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.
Gólszerzők: Horváth B. (16.), Lipl (28.), Neumann (40.), illetve Tóth A. (1., 16.), Siska (6., 25.), Thiago (15., 25.), Harmati (21.), Faragó L. (37.)


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában