Kézilabda

2023.10.07. 12:31

Nem ért pontot a nagy küzdelem

A DEAC U20-as és az U18-as kézicsapata a bajnoki címre esélyes Ferencvárost, az U16-os pedig a Gyöngyöst látta vendégül a Kecskeméti János Sportcsarnokban.

Haon.hu

Nagyon csatázott a DEAC a Gyöngyössel

Forrás: deac.hu

Az éllovas FTC ellen jól tartotta magát az első játékrészben a DEAC U20-as csapata, ám a folytatásban a vendégek egyre nagyobb fölényre tettek szert, és végül 43–35-re megnyerték a mérkőzést – számoltak be róla a klubhonlapon. A fiatalabbak jól kezdtek, a 18. percben három góllal is vezettek, ám alig tíz perc alatt fordítottak a zöld-fehérek, és innentől az előnyt nem is engedték ki a kezükből, 25–19-es győzelmet arattak.

Az U16-os debreceni gárda az első győzelmére készült az I. osztályú bajnokságban. A Gyöngyös elleni hazai találkozó első félidejében inkább a vendégek akarata érvényesült, 4-5 gólos különbség volt többnyire a két együttes között, ám a szünetig sikerült szorosabbá tenni az állás (14–16).

A pihenő után átvette a vezetést Jóga András csapata, és innentől ki-ki meccset játszott a két gárda. Hol a DEAC, hol a Gyöngyös vezetett egy találattal. A végén a vendégek örülhettek, miután 22–22-nél egy hetest értékesítettek, és ezzel megnyerték a találkozót.

Eredmények

U20 I. osztály-kelet, 6. forduló
DEAC–Ferencváros 35-43
U18 I. osztály-kelet, 6. forduló
DEAC–Ferencváros 19-25
U16 I. osztály
DEAC–Gyöngyös 22-23

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában