Visszatért Magyarországra

2023.08.10. 11:05

A Vasasnál folytatja a Loki egykori védője

Pávkovics Bence négy szezonon keresztül volt a Debreceni VSC labdarúgója.

Haon.hu

Pávkovics Bence: | Forrás: eplocomotivefc.com

Hivatalos honlapján jelentette be az amerikai másodosztálynak megfelelő USL-ben szereplő El Paso Locomotive FC, hogy megállapodásra jutott a Vasas FC-vel, így Pávkovics Bence fél év után távozik a klubtól és az NB II.-es piros-kékeknél folytatja pályafutását. Az amerikai klub bejelentése arra nem tér ki, hogy milyen feltételekkel sikerült a Vasassal megállapodni, vagyis, hogy mekkora összegért cserébe vált meg a 26 éves Pávkovicstól, akivel januári érkezésekor 2024 november végéig szóló szerződést kötött a texasi alakulat – írja az nso.hu.

A klub hivatalos honlapján csupán annyit közölt, hogy a Pávkovicsért kapott összeg a jelenlegi átigazolási időszakban a legmagasabb. Ezzel persze nem vállaltak túl nagyot a texasiak, mert nyáron mindössze egy olyan távozójuk volt, aki nem ingyen váltott klubot, ám a kolumbiai Sebastián Velásquezért kapott összeget sem hozták nyilvánosságra.

Pávkovics Bence 2018-tól tavaly nyárig volt a DVSC játékosa négy idényen keresztül, az amerikaiakhoz fél év kihagyás után igazolt, miután a 2022-es őszi idényben nem volt csapata. A 26 éves védő a Locomotive színeiben 21 bajnoki mérkőzést játszott, mindet kezdőként és egyetlen alkalommal sem cserélték le. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában