Futsal

2023.08.21. 17:23

Győri Balázs: Helyén kezelem a dolgot, az edzéseken továbbra is keményen dolgozom majd

A DEAC játékosa először talált be a legmagasabb osztályban, ám az öröme nem lehet felhőtlen, mivel a Debreceni Egyetem alakulata csak remizett.

Haon.hu

Forrás: DEAC-archív

A DEAC férfi futsalcsapata a szünetben 3-1-re vezetett az Újpest ellen, ám a második félidőben elolvadt a fórja, így egy ponttal gazdagodott az NB I második fordulójában – írta a deac.hu. 

A 3-3-as végeredménnyel zárult összecsapáson a második találatunkat Győri Balázs szerezte a 15. percben. Ez a jelenet fontos állomás a mindössze 16 esztendős tehetség életében, ugyanis először köszönt be az élvonalban. – Egy berúgás után Harmati Tamástól kaptam egy kiváló passzt, mivel nagyon üresen voltam, mondhatjuk, hogy élnem kellett ezzel a lehetőséggel. Egyébként a rögzített játékhelyzeteket sokat gyakoroljuk a tréningeken, szerencsére ebből most én profitáltam. Először fel sem tudtam fogni, hogy megszereztem az első gólomat a felnőtt NB I-ben, aztán az időkérés alatt feldolgoztam a történteket. Helyén kezelem a dolgot, az edzéseken továbbra is keményen dolgozom majd, ugyanis minél többször át akarom élni a gólszerzés örömét. A kezdés előtt mondta a vezetőedző, hogy kezdő leszek, eleinte kicsit izgultam, de a társak biztatása rengeteget segített. A lefújást követően elég bosszúsak voltunk, hiszen nyerni szerettünk volna. Úgy gondolom, a védekezésünk rendben volt, elöl némi higgadtság hiányzott a helyzetkihasználásoknál. Jobb rajtban bíztunk, mivel a Maglód és az Újpest egyaránt verhetőnek tűnt. Nem szomorkodunk, a célunk továbbra is a felsőház, de ezért keményen meg kell küzdenünk. Legközelebb Berettyóújfaluban vendégeskedünk, jó lenne, ha ponttal vagy pontokkal térhetnénk haza – nyilatkozta Győri Balázs. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában