Labdarúgás

2023.08.25. 11:37

A Magyar Kupában küzd a továbbjutásért a DEAC és a Hajdúsámson

Egy mérkőzésen dől el, ki jut a harmadik körbe, ha a rendes játékidőben döntetlen az állás, kétszer 15 perc hosszabbítás következik, ha ekkor sincs döntés, 11-esekkel zárul a találkozó.

Haon.hu

A kupában bizonyíthatnak a DEAC labdarúgói

Forrás: Napló-archív

Fotó: Molnár Péter

A MOL Magyar Kupa 2. fordulóját rendezik a hétvégén, a sorozatban még két hajdú-bihari együttes érdekelt: a DEAC hazai pályán az FC Hatvan gárdáját fogadja szombaton 16.30-tól a Dóczy utcai sportcampuson, a Hajdúsámson vasárnap 16 órától a Gesztely ellen meccsel, idegenben, a Tóth-Zele József Sportközpontban.

A DEAC az 1. fordulóban a Monostorpályi, míg a Hatvan a Jászberény kiverésével jutott a következő körbe. A debreceniek ellenfele szintén az NB III. Észak-keleti csoportjában szerepel, és négy forduló után jelenleg veretlen a bajnokságban. A DVSC egykori pályaedzője, Zoran Szpisljak által vezetett gárda az első két bajnokiját megnyerte, azt követően azonban két döntetlent játszott. A DEAC mérlege két siker, egy egál és egy vereség, utóbbit éppen a Hatvantól szenvedte el – írják a klub honlapján.

Kellemetlen ellenfél

Ezúttal azonban hibázási lehetőség nincs, hiszen a Magyar Kupában csapnak össze a felek és a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Ha a rendes játékidőben döntetlen az állás, kétszer 15 perc hosszabbítás következik, ha ekkor sincs döntés, 11-esekkel zárul a találkozó.

– Nemrég játszottunk ellenük, akkor sajnos kikaptunk 2-1-re – emlékezett vissza Urbin Péter vezetőedző. – Masszív csapat, amely stabil védekezésből próbál támadásokat vezetni. Kellemetlen ellenfél, nehéz találkozóra számítok, ráadásul nagyon meleg lesz szombaton, így az időjárással is meg kell majd küzdenünk. Az előző bajnoki mérkőzésen is megvoltak azok a lehetőségeink, amikből sikeresebbek lehettünk volna, de nem éltünk velük. Reméljük, ezúttal jól sáfárkodunk a helyzetekkel, és tovább tudunk jutni. Nem készülünk másképpen azért, mert ez egy kupameccs és egy meccs dönt, hanem ugyanúgy arra törekszünk, hogy domináljunk és nyerjünk – zárta a DEAC szakvezetője.

Nem mindenki állhat a szakmai stáb rendelkezésére, ugyanis Trencsényi Bence és Virág Gergő bokasérüléssel bajlódik, így ők kihagyják a találkozót.

A kupameccsre a belépés ingyenes, ha azonban valakinek nincs lehetősége ellátogatni, a Debrecen Televízió élőben közvetít, illetve a DEAC Youtube-csatornáján is követhetők majd az események.

Hasonló mutatók

A Gesztely FC a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei első osztályban szerepel, az MK első körében 3–1-re verte a Biri SE csapatát. A Sámson is megye I.-es együttes, a Balassagyarmatot 4–0-val búcsúztatta augusztus elején a kupában. A Gesztely a bajnokság 2023/24-es kiírásában eddig két meccset játszott, egyszer győzni tudott, és egyszer kikapott, ezzel jelenleg a kilencedik a tabellán. 

Halász Zoltán tanítványai a hetedik helyen állnak, a nyitányon 3–0-ra verték a DEAC II.-t, múlt héten pedig 2–0-ra kaptak ki a Bestrong gárdájától. Kiélezett összecsapásra van kilátás, melyen a sámsoniak bizonyára mindent meg fognak tenni a továbbjutás érdekében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában