Triál

2023.07.10. 20:00

Súlyos balesete után a lábra állásért küzd a debreceni triálos

Szabó Péter, a debreceni és magyar extrém sportos közösség egyik kiemelkedő alakja élete egyik legnagyobb feladata előtt áll.

Szabó Péter a debreceni Országos Bajnokságon | Forrás: Napló-archív

Szomorú hír látott napvilágot néhány napja a közösségi médiában, ugyanis Szabó Péter, debreceni trial-bajnok súlyos sérülést szenvedett egy baráti biciklizés során. A kiváló sportoló egyik csigolyája eltört, és hosszú, fáradtságos felépülés vár rá.

Az esettel és Peti jövőjével kapcsolatban, munkatársa és jó barátja, Vígh Tamás, a Debreceni Extrémsport Park szakmai vezetője nyilatkozott a portálunknak. –  Múlt hét előtti hétvégén Budapestre utaztunk egy kicsit biciklizni, és a melegítés első tíz percében,

egy Peti számára bagatell ugrás közben letört a pedálja és három méter magasból lezuhant. Az esés következtében eltört az egyik csigolyája, amit azonnal meg kellett műteni, a balesettől számítva két órán belül már zajlott is az operáció

– elevenítette fel az eseményeket.

Mindent megtettek érte

A sikeres beavatkozás öt órán keresztül tartott, az orvosok a törött csigolyát csavarral és lemezzel rögzítettek. A szakember elmondta, az egészségügyi dolgozók 110 százalékig megtettek mindent azért, hogy Szabó Péter felépülhessen.

– Szerencsére kivételesen jó mentős csapat érkezett ki a helyszínre, és aztán remek műtős gárda kezei közé került – fogalmazott.

Vígh Tamás éppen akkor is barátjánál volt látogatóban, amikor utolértük. Elmondta, hogy

Peti rendkívül pozitívan áll a rá váró hosszú rehabilitációhoz, aminek a legfontosabb célja, hogy újra tudjon járni.

– Nem tudjuk még pontosan, hogy mennyire lesz hosszú ez az út, de a maga részéről mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy sikerüljön – mondta.

Vígh Tamás | Forrás: Napló-archív

A debreceni triálos számára nemcsak fizikailag és lelkileg, hanem anyagilag is megterhelő lesz a következő időszak. Mivel a sportoló szinte állandó felügyeletet igényel, ezért édesanyja lesz mellette, aki így nem fog tudni dolgozni a következő időszakban. Emellett az orvosi segédeszközök, a gyógyszerek és a felmerülő kezelések is rendkívül költségesek lesznek.

Kiemelkedő alak

Szabó Péter esete egyébként túlzás nélkül az egész országot megrázta, hiszen a cívisvárosi biciklis meghatározó alakja a honi extrém sportos közegnek. Többször is tagja volt a magyar válogatottnak, illetve ő az egyik első triálos edző hazánkban, akinek a kezei közül már több nemzetközi szinten is elismert versenyző került ki. 

Petinek hatalmas szerepe volt a Debreceni Extrémsport Park létrejöttében is, és már évek óta rengeteget tesz ezért a közösségért a városban és országszerte. Mind sport és szakmai szempontból is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt esztendők során

– fogalmazott Vígh Tamás.

Az eset kapcsán a szakember kiemelt még egy aspektust, ami mindenki számára tanulság lehet. – Nagyon fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzük a kerékpárunkat és az alkatrészeit. Sajnos ez a példa is megmutatja, hogy bármelyik pillanatban előfordulhat valami váratlan, tanulnunk kell ebből. Még egy általános utcai bicikli esetében is komoly sérüléseket lehet szerezni, ha például a fék nincs rendben, úgyhogy tényleg kérek mindenkit, hogy nagyon figyeljen oda! – hívta fel a figyelmet.

A DebEx szakmai vezetője elárulta, hogy szeretnék támogatni Szabó Pétert a felépülésében, ennek kapcsán tervben van egy kerékpáros esemény szervezése a Debreceni Extrémsport Parkban. Aki szeretne hozzájárulni a sportoló rehabilitációjához, az pedig itt teheti meg.

Bakos Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában