Ötkarikás játékok

2023.07.26. 19:49

Évtizedes olimpiai hagyomány folytatódik debreceni segítséggel

Katona Zoltán és cége együttműködést kötött a Magyar Olimpiai Bizottsággal.

Haon.hu

Forrás: MTI

Egy évvel a 2024-es párizsi olimpia megnyitó ünnepsége előtt a Magyar Olimpiai Bizottság a Maharttal együttműködve vízre bocsátotta a Team Hungary dizájnnal ellátott Dömös sétahajót, amely mostantól minden nap arra emlékezteti az utasokat, hogy a magyar csapat készül az olimpiára és számít a szurkolásra. 

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke számszerűsítette, hogy állunk eddig: 5 sportágban 19 sportoló (15 férfi és 4 nő) harcolta ki az olimpiai részvétel jogát. A következő egy évben még számos versenyző kvalifikálhatja magát az ötkarikás játékokra, úgyhogy a magyar résztvevők száma még nem ismert, azonban a szakember nagyjából 150 és 200 közöttire becsüli a leendő indulókat – számolt be az olimpia.hu.

Egyvalami azonban már biztos, mégpedig az, hogy milyen sportfelszerelésben szerepel a Team Hungary Párizsban. 1968 óta viselnek sportolóink adidast az olimpiákon, ez szinte a védjeggyé vált, és most már biztos, hogy sikerül folytatni az együttműködést.

– Az adidas az idén is tervezett számunkra nemzeti kollekciót, amelynek darabjait mi már láttuk, ám a hivatalos bemutatóra 2024 áprilisáig várni kell. Ez az 11teamsports Hungary hathatós közreműködésének köszönhető, Katona Zoltán cége hozta ugyanis össze azt a háromoldalú megállapodást, amelyet korábban megkötöttünk. Született egy külön megállapodás is, amelynek értelmében a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerségre lép az 11teamsports Hungary-vel – mondta még el Gyulay Zsolt.

Katona Zoltán, az 11teamsports Hungary elnöke is nyilatkozott a témában. – A mi cégcsoportunk körülbelül húsz éve foglalkozik csapatsportok felszerelésének forgalmazásával, nagyon sok szakosztállyal szövetséggel állunk kapcsolatban, de a mi szakmánkban egyértelműen ez a mostani megállapodás a csúcs, olyan, mintha nyertünk volna egy olimpiai aranyérmet. Mindent megteszünk azért, hogy a magyar sportolók a lehető legjobb minőségű és legesztétikusabb felszerelésben képviseljék hazánkat Párizsban, sőt, majd Los Angelesben is – hangsúlyozta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában