DSI Cycling Team

2023.07.07. 16:35

Rangos versenyeken tekernek majd a debreceni bringások

Országúti és mountain bike szakágban is nemzetközi viadalok várnak a fiatalokra.

Gyetkó Dániel (balra) és Vizi Gáspár közösen készülnek a nagy megmérettetésre | Forrás: DSI Cycling Team

Két év telt el tudatos és kitartó munkával azóta, hogy az ország egyik meghatározó kerékpáros egyesülete a DKSI és a sportiskolák között kimagasló teljesítményt nyújtó DSI-Debrecen együttműködési megállapodást kötött a debreceni kerékpársport további megerősítése érdekében – áll a klub közleményében.

Az elkészült VeloPark megteremtette a biztonságos infrastruktúrát ezen sporthoz, a biztos intézményi és támogató családi hátterek pedig lehetővé tették a heti 10-12 óra edzést és hétvégente a hazai és külföldi versenyeken való részvételt a versenyzők számára. A mögöttünk álló hét két örömteli hírt és komoly szakmai elismerést is hozott a DSI Cycling-Team részére. Az országúti szakágban Soós Olivér ért el hatalmas sikert azzal, hogy ő lett a három U17-es magyar válogatott versenyző közül az egyik, aki részt vehet az Európai Ifjúsági Olimpia (EYOF) országúti megmérettetésén július végén, Szlovéniában.

A Mountain Bike Olimpiai Cross Country szakágban is lezárult egy fél éves kvalifikációs időszak az Ifjúsági Európa-bajnokság indulási jogaiért. A DSI Cycling-Team versenyzői közül ketten, Gyetkó Dániel és Vizi Gáspár kerültek a négy fős U17-es válogatott csapatba, akik az olaszországi 5 napos versenysorozaton bizonyíthatnak jövő hónap elején. Az elkövetkező néhány hét is komoly felkészülési munkával telik majd valamennyi kerékpáros számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában