Kosárlabda

2023.07.13. 14:00

Eb: a helyszín már készen áll, jöhetnek a csapatok!

Igazi kosárünnepre készül Debrecen, az Egyetem téren kialakított játéktértől biztosan minden induló álla leesik majd.

Szabó Dóra

Varga Katalin eseménykoordinátor és csapata mindent kézben tart

Forrás: Czinege Melinda

A hivatalos megnyitóval kezdetét veszi a Debreceni Egyetem Főépület előtti téren a 3x3-as Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság szombaton este. A szervezők gőzerővel készülnek, azon munkálkodnak, hogy minden készen álljon, mire megérkeznek a résztvevők, 17 ország 35 egyeteméről 40 csapat indul. 

A szakemberek már kedden megkezdték építeni a hivatalos mérkőzés-pályáit, bemelegítő-pályáját, lelátóit és a résztvevőket kiszolgáló egyéb helyszíneket. A munkálatok roppant jó ütemben haladtak, hivatalosan péntek reggelre kell mindennel elkészülni, azonban a profi csapat semmit sem bízott a véletlenre, korábban befejezték a munkálatokat. A két lelátó, a kivetítők és a technika már szerdán a helyén volt és a játéktér borítása is elkészült.

Varga Katalin eseménykoordinátor érdeklődésünkre elmondta, már szeptemberben elkezdték az Európa-bajnokság előkészítését, melynek már a hajrájában vannak. – Az eredeti terv szerint a főtéren tartottuk volna, egybekötve a nyári, ottani versenyekkel, de időpontütközés miatt ez nem jöhetett össze, így került az Egyetem térre a kontinenstorna, amit nem is bántunk, elvégre csak egy egyetemi viadalról van szó – részletezte. 

Varga Katalin szerint az okozta számukra a legnagyobb nehézséget, hogy ki tudják sakkozni, miként fér el a két pálya megfelelő méretben a lelátókkal úgy, hogy meghagyják a kötelezően előírt területeket a tűzoltóságnak, illetve annak tudatában alkossák meg az egész helyszínt, hogy mindenkire tudjanak vigyázni a balesetek eshetőségét kizárva.

– A két pályán párhuzamosan mennek majd a meccsek, négy nap az egész rendezvény, és negyven csapat verseng majd, így feszített lesz a tempó a pályán is. Szerencsére számunkra nem okozott álmatlan éjszakákat a koordinálás, hiszen egy nagyon jó csapat dolgozik együtt – fogalmazott Katalin, aki a különleges borítás lefektetéséből is kivette a részét, végig felügyelte, hogy rendben menjen a munka.

Spannolja őket ez a nem mindennapi környezet

A viadalon nyolc magyar együttes vesz részt hat hazai felsőoktatási intézményből. A Debreceni Egyetem női gárdája Vasas Orsolya edző vezetésével a Mezei Dóra, Mondl Petra, Kovács Rebeka Anna, Baczuk Virág összeállításban készül a kontinenstornára, míg a fiúk négyese Erdei Ádám irányítása mellett a Neuwirth Bence, Horváth Botond, Gáspár Mátyás, Várbíró Gergő összetételű együttessel száll harcba a minél előkelőbb helyezésekért.

– A srácoknak június elején ért véget a szezon, de egyéni képzések keretében azóta is edzenek, javítják a technikájukat. 

Az 3x3-as Eb után megyünk az öt az öt elleni kontinenstornára is Portugáliába, mind a két verseny nagyon fontos a számunkra, azonban százszázalékosan nem lehet felkészülni mindkettőre. Ám a fiúk ügyesek, biztosan meg fogják oldani a helyzetet. A csapat már nagyon várja a viadalt, a hazai pálya nem tesz rájuk plusz terhet, épp ellenkezőleg, még külön spannolja őket ez a nem mindennapi környezet.

Reméljük, minél több meccset sikerül majd megnyernünk, természetesen egymás között már beszéltünk arról, milyen eredménnyel lennénk elégedettek, azonban a sorsolás még sok mindent befolyásolhat – nyilatkozta Erdei Ádám.

A hivatalos sorsolást majd szombaton tartják, így majd csak akkor derül ki, mikor lehet szurkolni a Debreceni Egyetem női és férfi csapatának. A küzdelmek vasárnap kezdődnek.

A meccsekre a belépés díjtalan, a szurkolókat 600 fős lelátó várja az impozáns környezetben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában