Labdarúgás

2023.06.15. 10:53

Kemény alapozás elé néz Kaszás János alakulata

A DSI Debrecen 16 éveseket tömörítő csapata szeretne a következő idényben a mezőny meghatározó tagjává válni.

Bizakodó a jövőt illetően a fiúk trénere

Forrás: debrecenisportcentrum.hu

Minden korosztály előrelépett az elmúlt idényhez képest a DSI Debrecen utánpótláskorú labdarúgóinál. A klub honlapján egy sorozatot indítottak, melyben a csapatok vezetőit kérik rövid értékelésre. Kaszás János a tizenhat évesek mestere bizakodó.

– Óvatos derűlátással kezdtük az esztendőt. Négy játékosunk távozott, és ez akkor jelentős érvágásnak tűnt. Ketten máshol folytatták karrierjüket, két srác pedig feljebb lépett a tizenhét évesek közé. A gond azonban pillanatok alatt megoldódott, mert ugyanennyi gyerek érkezett, így teljes kerettel indulhattunk a szezonnak – fogalmazott Kaszás János, aki ennek ellenére mégis hiányolta olykor a hatékonyságot.

– Igaz, ősszel más volt a helyzet. A legjobb focistákat több esetben elvitte a felnőtt csapat. Tény, hogy a játékosok szempontjából ez fejlődési lehetőség is volt, amellyel éltek is a labdarúgók. 

Tavasszal minden ellenféllel szemben végig partiban voltunk. Igaz, ez nem mindig domborodott ki, de az elképzeléseink nagyobb részét sikerült megvalósítani. Július végén kezdjük a felkészülést, kemény alapozásunk lesz. Erre azért van szükség, mert szeretnénk a mezőny meghatározó csapata lenni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában