Rangos megmérettetés

2023.06.03. 21:30

Debreceni kickboxerek jutottak az Eb-re a cívisvárosi versenyen – fotókkal

Több éve nem voltak annyian egy viadalon, mint szombaton Debrecenben.

Forrás: Kiss Annamarie

Hosszú idő óta újra Debrecenbe költözött a magyar ring kickbox, a magyar utánpótlás-bajnokság döntője és a felnőtt korosztály első bajnoki fordulója volt a városban. A tét nagy volt, hiszen nemcsak az aranyérem, hanem a törökországi Európa-bajnokságra való kvalifikáció is múlott a szereplésen. 

A szervezést a Debreceni Bázis Sport Klub Egyesület vállalta, amelynek vezetője, György Zoltán nyilatkozott portálunknak a viadal helyszínén, a DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában. – Miután elindult az első mérkőzés, akkor tudtam kicsit megnyugodni, mert még az utolsó pillanatokban is problémákba ütköztünk, de szerencsére mindent tudtunk korrigálni – mondta.

Az intézmény tornaterme, ami pénteken még testnevelésóráknak adott otthont, szombatra már egy komplett versenyhelyszínné vált egy hatalmas ringgel, zsűriasztallal és dobogóval. – A terem kialakításának pénteken délután fogtunk neki, és nagyjából 8 óra alatt meg is voltunk vele, a szövetségi kapitányunktól kaptuk a ringet.

Az igazság az, előzetesen tartottam attól, hogy milyen ütemben haladunk majd a helyszín elrendezésével, illetve hogy elkészül-e minden érem és kupa. Azt mondhatom, hogy ezzel minden rendben volt és gördülékenyen haladt.

Arra viszont nem számítottam, hogy az adminisztrációs tevékenységekre, a nevezésekre ennyi időt és energiát kell majd fordítani – mondta.

György Zoltán
Forrás: Kiss Annamarie

A Bázis a kickbox ring szakágát képviseli, amelynek a szövetségi kapitánya is debreceni illetőségű. György Zoltán neki javasolta, hogy lehetne 7-8 év után ismét a cívisvárosban az országos bajnokság.  – A csapatunk remekül összedolgozott, így közösen vettük az akadályokat.

Nagyon büszkék lehetünk, hiszen a ringes szakág a tatamihoz képest kicsit háttérbe szorult, ennek ellenére több mint 20 mérkőzés zajlott le. Ilyenre szerintem az elmúlt tíz évben nem volt példa Magyarországon

– fogalmazott. 

A debreceni viadalra az ország minden pontjáról érkeztek versenyzők: Nyíregyházától kezdve Budapesten keresztül Pécsig számos települést képviseltek a harcosok.

Hajdú-Bihar megyéből természetesen a rendező Debreceni Bázis Sport Klub Egyesület, a szintén debreceni Lókodi Fight Club és a kabai Rácz Kickboxing Team nevezett versenyzőket.

Közülük szép számmal vívták ki a részvételt a törökországi Európa-bajnokságra.

A szakember elárulta, hogy szeptemberben egy utánpótlás-viadal mellett a felnőtt korosztály döntője is Debrecenben lesz, azonban akkor már több szakágat is vendégül látnának. Kijelenteni még nem merte, de a tervek szerint az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban lesz a rendezvény, ahol ring mellett tatamin is folynának a küzdelmek.

Bakos Attila

Az Európa-bajnokságra jutottak:

Lókodi Fight Club: Bonczi Roland, Litvák Levente, Ötvös Lóránt, Lőrinczi Imre
Debreceni Bázis Sport Klub Egyesület: Demeter Gergő

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában